14 heti halmozódás után 2013 1. játékhetében volt telitalálat az Ötöslottón. A hatalmas nyeremény természetesen vonzotta a szerencsevadászokat - a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint ezen a játékhéten mintegy félmillióval több játékszelvényt adtak fel, mint hagyományosan.
A január 5-én tartott sorsoláson, 14 hét halmozódás után végre megütötték a főnyereményt. Az első játékhéten egyetlen szerencsés játékosnak sikerült eltalálnia mind az öt nyerőszámot (28; 47; 58; 72; 75), így az idei évet már több mint 1,4 milliárd forinttal a bankszámláján kezdheti. Ezen a héten egyébként a 4-esek is szépen fizettek, 32 játékos közel 2 millió forinttal gazdagodott.
Ugyanakkor a hatalmas nyereménynek nem csak az újdonsült milliomosok örülhetnek, a Szerencsejáték Zrt. is szépen kaszál milliárdos jackpot fölött. A hatalmas főnyeremény ugyanis a magyar szerencsevadászokat is megmozgatja: halmozódás idején, hosszabb távon jellemzően nő a játékkedv. Hetente átlagosan nagyjából 3,5 millió Ötöslottó alapjáték érkezik be, halmozódás idején azonban hagyományosan emelkedik az értékesített darabszám.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201301/07-otoslotto2013_1.jpg)
Az elmúlt játékheteken rendre több mint 4 millió alapjátékot adtak fel. Az Ötöslottón minden idők legtöbb alapjátékát, több mint 14,5 millió darabot 2003 novemberében küldték játékba. Akkor a halmozódás történetének leghosszabb, 38 hetes időszaka végén a tét minden idők legnagyobb Ötöslottó nyereménye, 5 092 890 758 forint volt.
Mit kell tennie a nyertesnek?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szerencsés nyertesnek első lépésként az ún. "Bizalom Vonalát" kell hívnia. Itt a Szerencsejáték Zrt. egyik munkatársa jelentkezik majd, aki kérdéseket tesz fel. A nyertes játékszelvényen ugyanis csupa olyan információ van, amit csak a szelvény birtokosa ismerhet. Miután meggyőződött arról, hogy valóban az 1. heti Ötöslottó jackpot-nyertesével van dolga, egyeztet egy személyes találkozót. Itt ellenőrzik a biztonsági azonosító kódot, éppen úgy, ahogyan azt a lottózós is ellenőrizné, tehát behelyezi egy gépbe, ami kiírja, hogy mekkora a nyeremény. Ha ezen a procedúrán átesett, már csak egy (de lehetőleg inkább több) magyarországi lakossági forint folyószámlaszámot kell megadnia, amire átutalják a nyereményét. Miután megérkezett a pénz, nem tartják a kapcsolatot az újdonsült milliárdossal. Az nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napig van lehetősége jelentkezni a nyereményéért!
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)