13 °C Budapest

Ahol jár a 13. havi: százezreket visznek haza

MTI
2013. január 7. 12:29

A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól - derül ki a Workania legfrissebb felméréséből.

A 13. havi bérben részesülők ugyanakkor minden évben többre számíthatnak: a munkavállalók bevallása alapján 2010-ben 200 ezer forint, 2011-ben pedig 240 ezer forint volt a 13. havi bérek átlagos nagysága, 2012-ben pedig már átlagosan 250 ezer forint. A felmérés eredményei alapján tavaly is a nagyobb cégek munkatársai számíthattak leginkább év végén plusz bérre: a több mint 250 munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatoknál ugyanis a dolgozók ötöde kap 13. havi munkabért, átlagosan 260 ezer forint értékben.

Az 50-250 dolgozót alkalmazó cégeknél 15 százalék számíthatott erre a juttatásra, a mértéke pedig 250 ezer forint volt. A kisvállalkozásoknál csupán a munkavállalók 8 százaléka kapott 13. bért, átlagosan 162 ezer forintot. A középvállalkozások esetében (21 és 50 dolgozó között) 11 százalék számíthatott áltagosan 220 ezer forintra év végén.

A társaság kutatói megnézték azt is, hogy a tulajdonosi viszony mennyiben befolyásolja a év végi plusz bér alakulását: az eredmények alapján a külföldi magántulajdonú cégeknél a legelterjedtebb, hiszen ott a dolgozók negyede átlagosan 290 ezer forintot kapott 2012-ben. A hazai magáncégeknél dolgozók tizede számíthat 13. bérre 200 ezer forint értékben, míg az állami tulajdonú vállalatoknál 8 százalék átlagosan 181 ezer forintot kap.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?