Gazdagabb karácsonyt terveznek a tavalyinál a szlovák állampolgárok, egy felmérés szerint az emberek közel egyharmada idén legalább 300 eurót költ az ajándékokra - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
Az újság szerint tavaly csupán a megkérdezettek 17 százaléka vallotta azt, hogy legalább 300 eurót (90 ezer forint) költ a karácsonyi ajándékokra, idén ez az arány a Home Credit Slovakia pénzügyi társaság felmérése alapján 31 százalékra nőtt.
Az igazi törés, a visszafogott vásárlási kedv 2009-ben volt, tavaly már valamivel bizakodóbb volt a hangulat, "most pedig a válaszadók 15 százaléka úgy vélte, legalább 500 eurót szán e célra, ami a hétszerese a tavalyi adatnak" - mondta Michal Kozub, a Home Credit elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bő két hónappal az ünnepek előtt még nem látnak világosan a vevők.
"A vásárlókra zúdul a sok reklám, a kedvezmények sora, a végén elfelejt számolni és a tervezettnél is többet költhet" - vázolt fel egy optimista forgatókönyvet. A polgárok józansága miatt nem kell aggódni, mivel a felmérés szerint mindössze 8 százalékuk akarja fedezni a kiadásokat kölcsönből, a tavalyi 11 százalékkal szemben.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






