Kevesebb pénz jutott könyvekre tavaly mint 2009-ben. A választék is egyre kisebb, eltűnik a szépirodalom a polcokról, "alkonyatban" a könyvszakma. Összesen mintegy tíz százalékkal csökkent a kiadott könyvek száma, hússzal ezek példányszáma, tavaly is óriási lejtmenet jellemezte a könyvszakmát - írja a Magyar Nemzet.
Egy átlagos magyar 6200 forintot költött 2010-ben könyvekre, ez 4,1 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőtti adatoknál. A kiadott művek száma is csökkent, tíz százalék körüli mértékben, tavaly mintegy 2997 féle könyv került a boltok polcaira, összesen 35 millió példányban. Ez a példányszám is húsz százalékos csökkenést jelent a 2009-es adatokhoz képest.
Nem csak összeszűkülni látszik a piac, de nagyban át is rendeződik. A magyar könyvek aránya egyre csökken. A klasszikus szépirodalom egyetlen kötete, ami fel tudott kapaszkodni a legnagyobb példányszámokat összesítő listára, az A két koldusdiák volt, Mikszáth Kálmán elbeszélése, ami 45 ezer példányban tudott tavaly újra kiadásra kerülni.
A kiadott művek 28 százaléka külföldi, de példányszám tekintetében már 36 százalékos részesedésük van. A hazai írok műveinek példányszáma csaknem harminc százalékkal marad el külföldi társaiktól. Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regénye jelent meg a hazai szerzők közül a legnagyobb példányszámban.
Átkerült a piac a tinédzserek kezébe és ez jól látszik azon, hogy a legnépszerűbb könyvek a moziban a fiatalok körében népszerű Alkonyat filmek alapjául szolgáló művek. Stephenie Meyer írása a Hajnalhasadás volt az egyetlen, ami elérte tavaly a bűvös 100 ezres kiadott példányszámot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


