27 °C Budapest

Aldi, SPAR, Auchan: trükköztek a magyar termékekkel, indul az eljárás

2011. március 24. 04:44

Az Aldi, a SPAR és az Auchan ellen is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Mindhárom áruházláncnál a magyar termékekben talált problémát a hatóság, és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat elleni jogszabályok megsértését kifogásolja.

Minden jel szerint a GVH is beszállt a magyar termékekről folyó, az elmúlt hetekben indult vitába. A Versenyhivatal szerdai közleménye szerint három áruházlánc ellen indított eljárást.

A GVH az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt-vel szemben azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert az üzletlánc által forgalmazott termékek nagy részét "Magyar minőség" felirattal látja el, mely nemzeti színű háttér előtt kiemelten jelenik meg az áruházi polccímkéken, televíziós reklámokban, reklámkiadványokban, utcai plakátokon. Ezen túlmenően internetes oldalain "Magyar minőség" menüpontot működtet, mely alatt 4-féle termékcsoporthoz (hűtött termékek, gyorsfagyasztott termékek, italok, egyéb termékek) tartozóan számos termék megjelenik.

Csökkenhet az élelmiszerek áfája?
Három verzióban készít újabb kormányjavaslatot az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentésére a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca 5 százalékra mérsékelné a mai 25 és 18 százalékos kulcsokat. A minisztérium elsősorban a válságban lévő sertés- és baromfiágazat termékeinek áfáját mérsékelné. A második tervezet e termékkört kiegészítené a kenyérrel és a tejjel, a harmadik pedig a tojással és az étolajjal - értesült a napokban az agromonitor.hu.

A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság tájékoztatása szerint az áfa-csökkentésről szóló döntés a hatástanulmányoktól függ, ám eddig ezek teljesen különböző végeredményt mutattak.

A kormány figyelemmel kíséri az élelmiszerek árának alakulását, a Vidékfejlesztési Minisztériumban egy munkacsoport végzi a feladatot.

A kabinet vizsgálja az adótartalom változtatásának költségvetési, gazdasági hatásait és a vonatkozó uniós irányelveket, egyúttal áttekinti a korábbi áfa-csökkentések tapasztalatait, vagyis azt, hogy annak lett-e hatása a fogyasztókra - közölték azzal, hogy áfá-t csökkenteni csak akkor szabad, ha kizárja annak lehetőségét, hogy azt "lenyeljék" a kereskedők.


A -Magyar minőség- szlogennek a magyar nemzeti színekkel való együtt alkalmazása - a GVH szerint valószínűsíthetően tévesen - azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol, annak ellenére, hogy egyes ilyen szlogennel hirdetett termékek ugyan Magyarországon nyerték el végső formájukat, ám a termékek előállításához használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-vel szemben azért indult versenyfelügyeleti eljárás, mert tavaly nyáron a Spar, Interspar és Kaiser's üzlethálózatokat érintő országos reklámkiadványaiban "magyar termék"-ként hirdetett meg termékeket, holott azok származási helye nem Magyarország. Így a fogyasztók valószínűsíthetően tévesen juthattak arra a következtetésre, hogy magyar terméket vásárolnak..

Az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel szemben is versenyfelügyeleti eljárás indult. Egy tavaly augusztusi reklámkiadványában ugyanis "Auchan Hungarikum" szlogennel olyan termékek jelentek meg, amelyek nem tartoznak a közismert hungarikumok körébe. A szlogennek a magyar nemzeti színekkel való együtt alkalmazása - valószínűsíthetően tévesen - azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy 100%-ban magyar terméket vásárol, holott e termékeket valószínűsíthetően 100%-ban külföldi tulajdonban lévő vállalkozások állítják elő, és előállításukhoz használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek.

A GVH szerdán megjelent közleményeiben kiemelni, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az áruházláncok a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 45 munkanappal meghosszabbítható.

Készülőben a "magyar termék" rendelet

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A kormány tervei szerint nyár végén, ősz elején léphet életbe a "magyar termék" rendelet. A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a jogszabályra azért van szükség, mert az utóbbi időben egyre több élelmiszeren találkozhattak a fogyasztók félrevezetően feltüntetett magyar eredetre utaló kifejezéssel illetve képi megjelenítéssel. A hivatalos közlés úgy fogalmaz, hogy "az állampolgárok egyre inkább igénylik, hogy valóban magyar eredetű élelmiszereket vásárolhassanak, viszont a felmérések alapján az elmúlt időszakban gyakran becsapottnak érezték magukat a megtévesztő jelölések miatt."

 

Magyar termékek aránya a magyarországi üzletláncok kínálatában, áruházlánconként (Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék)


A rendelet-tervezet meghatározza a "100% magyar termék" felirat feltüntetésének feltételeit. A jelölést kizárólag magyar alapanyagból, Magyarországon elvégzett műveletekkel előállított termékek viselhetik majd. Ezek a termékek legfeljebb olyan külföldről származó összetevőket tartalmazhatnak, amelyeket Magyarországon nem lehet előállítani (például déligyümölcsöket vagy egyes fűszerféléket). Ezek aránya azonban nem haladhatja meg az 5%-ot.

A CBA is megtévesztett
Cikkünk megjelenése után közölte a GVH, hogy a CBA franchise-rendszer tagja, a Hansa-Kontakt Kft. a 2010. április 1. és 10. között érvényes reklámkiadványban olyan termékeket is magyar termékként hirdetett, amelyek származási helye nem Magyarország. Így például
a "Szerencsi Party" étbevonó csomagolásán származási helyként Csehország volt megjelölve, a Tomi Kristály mosópor két változatban került be a hirdetési újságba, és mindkét termék csomagolásán az olvasható, hogy a gyártási és származási hely, a hivatkozott kódok szerint Ausztria, Lengyelország vagy Szerbia.

Ezen felül a 2010. május 6. és 15. közötti időszakban érvényes reklámkiadványában az ERU Camping teavajat szintén magyar termékként hirdette, azonban a termék származási helye Szlovákia.


A jogszabály rendelkezik a "magyar termék" vagy "magyar élelmiszer" illetve bármilyen ezzel azonos értelmű szókapcsolat használatáról. Szabályozza azt is, hogy milyen esetekben lehet feltüntetni a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeit vagy az azokra utaló grafikai megjelenítést a csomagoláson. A rendelet kitér a "különleges", "prémium", "kiváló", "extra" jelzők feltüntetésének feltételeire is.

A tervezet a magyar jogszabályi környezetben elsőként határozza meg a "kézműves"-, illetve a "hagyományos élelmiszer" kifejezést. Olyan termékek jelölhetőek majd így, amelyeket nem iparszerű eljárással, hanem egyedi megmunkálással, kézzel vagy egyszerű hagyományos eszközökkel állítottak elő.

A szabályozás csak a Magyarországon működő élelmiszer-vállalkozásokra vonatkozik, és csak azokat érinti, akik önkéntesen akarják feltüntetni a termék származását. A tervezet tehát nem kötelezi a gyártókat a jelenleginél szigorúbb szabályok betartására, ugyanakkor feltételeket fogalmaz meg arra az esetre, ha az előállító megkülönböztető jelöléssel szeretné a termékét népszerűbbé tenni. A rendelet tisztább helyzetet teremt a hazai élelmiszerpiacon, hiszen a hatóság a jövőben jogszabály alapján szűrheti ki a fogyasztókat megtévesztő élelmiszereket. A Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelet segítségével azt kívánja elérni, hogy csak azt a terméket lehessen magyarként feltüntetni, amelyről hitelesen megállapítható, hogy valóban az.

 

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 21. szombat
Konstantin
20. hét
Május 21.
Szeged napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?