Egy felmérés szerint a karácsonyi ajándékok mintegy 80 százalékát a nők vásárolják. Sokszor előfordul, hogy még a saját ajándékukat is ők maguk veszik meg és rakják be a fa alá úgy, mintha azt párjuktól kapták volna.
A brit Debenhams áruházlánc által készített tanulmány arra is rávilágított, hogy a férfiak és a nők igen eltérő vásárlási szokásokat mutatnak a karácsonyi ajándékbeszerző túrák alkalmával. A több mint ezer ember megkérdezése után elkészült statisztikák azt mutatják, hogy míg a férfiak hűen ragaszkodnak az ajándéklistához, amit szeretteik kívánságai alapján állítottak össze, addig a nők többsége gyakrabban hagyatkozik sejtésekre, megérzésekre, így gyakran felesleges ajándékokat választanak évről-évre.
Bár nem egyszerű kiválasztani a szeretteinknek szánt ajándékot, azonban érdemes odafigyelnünk a vásárlás egyéb részleteire is, hogy megkíméljük magunkat és szeretteinket a később felmerülő esetleges problémáktól. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete néhány praktikus tanáccsal szolgál, amiket érdemes betartani az ajándékvásárlás során.
Fontos, hogy mindenképp kérjünk számlát vagy blokkot, és ellenőrizzük, hogy a jótállási jegyet megfelelően kitöltött-e a forgalmazó, ha nem, akkor ragaszkodjunk ehhez. A számlát, blokkot, illetve a kapott jótállási jegyet gondosan őrizzük meg, még ha szeretteinknek nem is adjuk oda azt az ajándékkal együtt.
A szeretteinknek szánt ajándékot próbáljuk ki, vagy próbáljuk fel mielőtt odaadjuk, ezzel ugyanis számos későbbi kellemetlenséget elkerülhetünk.
Ha valamely termékkel kapcsolatban minőségi kifogásunk van, akkor szavatossági és jótállási igényeinket a forgalmazónál és a szerviznél is érvényesíthetjük, mindkét esetben kötelesek felvenni jegyzőkönyvet a minőségi kifogásunkról, melynek egy példányát gondosan őrizzük meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Javításra minden esetben csak átvételi elismervény ellenében adjuk oda a terméket. Javítás esetén a jótállási jegyre kerüljön rögzítésre a javítás időtartama, hiszen ezzel az időtartammal meghosszabbodik a jótállás. Kötelező jótállás esetén 10 kg-nál nehezebb terméket a használat helyén kell megjavítani, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a forgalmazónak kell gondoskodnia az elszállításról.
Az interneten keresztül, vagy katalógusból történő rendelés esetén a kézhezvételtől számított 8 munkanapon belül visszaküldhetjük a terméket, elállási szándékunkat jelezve a forgalmazónak.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








