Megszavazta az Országgyűlés az állatvédelmi szabályok szigorítását; a Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos által benyújtott törvényjavaslatot.
Kalifornia, mint az Amerikai Egyesült Államok leggazdagabb állama, a tagállamok közül elsőként legalizálja a marihuánát, amivel akár világméretű lavinát is elindíthat. November 2-án népszavazással döntenek a "fű" törvényesítéséről. A közvéleménykutatók szerint az eredmény egyértelmű lesz.
Kalifornia zöld utat ad
Az új törvény elfogadása után bárki felnőtt korú személy tarthat magánál 2,8 dekagrammot a szerből, sőt még kannabiszt is termeszthetnek saját kertjükben.
Eric Holder, amerikai igazságügyminiszter elmondta, hogy a minisztérium és az FBI a kábítószerekre vonatkozó törvényeket betartatja egész Amerikában - a népszavazás eredményétől függetlenül, és fellépnek a marihuána ellen. A kaliforniai városok közbiztonságát viszont nagymértékben ronthatja, ha majd élvezeti cikként lehet fogyasztani a kenderszármazékot. Emellett pluszban még a kábítószerrel kereskedő bandák feléledésével számol a rendőrség az új tervezet elfogadása után.
A Los-Angeles-i rendőrség továbbra is együttműködik majd az FBI-jal, hiszen tagállamként a szövetségi törvények érvényesek rá. Viszont az otthoni marihuána-fogyasztást nem fogják büntetni, csak a szer nyilvános élvezetét. A legalizálást elutasítja mindkét kormányzójelölt, a demokrata Jerry Brown és a republikánus Meg Whitman is.
Kalifornia úttörő volt már több törvényi újításban az USA-ban, amit rendszerint más államok is meghonosítottak. Emlékezetes eset az 1996-ban bevezetett gyógyászati célokból engedélyezett marihuána orvosi alkalmazása, amit több mint egy tucat másik állam is átvett. Valószínű tehát, hogy az eddig csak a leggazdagabb államban virágzó kender-biznisz más területekre is tovább fog terjedni.
Vannak olyan amerikai állampolgárok, akiknek az Egyesült Államok kormánya támogatja a marihuána-fogyasztását. Egyikük például egy brókercég igazgatóhelyettese, Irvin Rosenfeld. Az 56 éves férfi 38 éve rendszeresen fogyaszt marihuánát: napi 10-12 darab füves cigarettát szív el, és mindezt a TB finanszírozza neki. A bróker egy ritka csontbetegségben szenved: izomgörcsök és fájdalmainak enyhítésére szedi a szert, ami miatt havonta 300 jointot vehet át a gyógyszertárban.
Gyógyszerként működik
A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) drogpolitikai programvezetője, Sárosi Péter a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy a marihuána alkalmazható fájdalomcsillapítóként. Több betegség esetében enyhítheti a tüneteket. Ilyenek a sclerosis multiplexben szenvedők izomgörcseinek csillapítása és a zöldhályog kezelése.
Azonban nálunk illegálisan lehet csak hozzájutni, a gyógyászatban nem forgalmazzák. Ennek az oka a gyógyszerlobbi, mivel a gyártók nem akarják, hogy az emberek egy otthon is előállítható anyagot használjanak az ő drága készítményeik helyett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagy gyógyszergyártók ezért többnyire nem is foglalkoznak a marihuána gyógyászati lehetőségeinek kutatásával, pedig a tengerentúlon kimutatták jótékony hatását a krónikus idegi - vagy izomfájdalom és a kemoterápiához társuló gyakori hányásrohamok enyhítése esetében. A növény kiválóan használható továbbá étvágygerjesztőként a rákos illetve AIDS-es betegek számára. Sőt, migrén és alvászavarok kezelésére egyaránt alkalmas, de Alzheimer-kóros és sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél is sikereket lehet vele elérni.
Sárosi Péter szerint szó sincs csodaszerről, de nagyon hatékony kiegészítője lehet egy-egy kezelésnek. Jelenleg is forgalmaznak kábítószerekkel rokon készítményeket, ilyenek például az ópiát alapú gyógyszerek.
Magyarországon a lakosság nagy része elutasítja a marihuána minden formáját, egyfajta erkölcsi ellenállást tanúsítanak vele szemben, holott világszerte már több ország is engedélyezte a fogyasztást. Hollandiában gyógyszertárban is lehet kapni füvet, Kanadában pedig régóta létezik a kannabisz növényből nyert szájspray. A készítményt gyártó cég, a Bayer HealthCare azt tervezi, hogy hamarosan Európában is elkezdi forgalmazni a terméket.
Óriási marihuána fogás
Hatalmas mennyiségű, több mint 100 tonna marihuánát foglalt le a mexikói rendőrség. A több tízezer csomag "fű" piaci értéke 340 millió dollárra ( 67 milliárd forint) tehető. Ez azt jelenti, hogyha eladnánk a szert, minden magyar állampolgárnak fejenként 6700 forint jutna.

-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







