15 °C Budapest

SPAR és Tesco: verseny a magyar beszállítókért?

2010. április 14. 04:22

Habár a magyar beszállítók sokszor panaszkodnak arról, hogy a multinacionális áruházláncok ellehetetlenítik, kihasználják őket, a legnagyobb üzletláncok az elmúlt hetekben komoly kampányokat indítottak a hazai termékek népszerűsítéséért. Ezek az akciók elsősorban hosszabb távon jelenthetnek fellendülést egy-egy magyar gyártónak.

Kutatások szerint az áruk eredete felértékelődött a magyar vásárlók döntési folyamatában. Ezt a vásárlók ugyanolyan fontosnak tartják, mint a kedvező árakat, és akciókat. A magyar vevők jelentős részére jellemző, hogy a hazai termékeket keresik. Míg 2005-ben a megkérdezett vásárlók 52%-a tartotta fontosnak a termékek hazai eredetét, addig 2009-ben 68% nyilatkozott így. (Gfk Hungária tanulmány: Étkezési szokások 2009).

A hírekben azonban gyakran hallani a magyar beszállítók panaszairól. Egy nagy kereskedelmi lánc egykori munkatársa korábban a Pénzcentrumnak a következőképpen foglalta össze a helyzetet:

"Nyílt titok, hogy kegyetlenül letörik az árakat: persze, szép dolog, hogy kiírják, hogy ez és ez a termék hazai beszállítótól származik, de ezek a vállalatok egytől egyig rá vannak kényszeríve az irreálisan alacsony árakra. Kipréselik a legkedvezőbb árakat a beszállítókból: az nem érdekli őket, hogy egy év múlva csődbe megy a cég. Az olcsóság célja pedig szentesíti az eszközt.

Hallottam olyasmit is, hogy utólagosan történt szerződés-átírás, változtatás, módosítás. A cél a legtöbb esetben az, hogy az ár nehogy úgy jöjjön ki, mintha beszerzési ár alatti értékesítésnek tűnne."

Az üzletláncok számára azonban komoly reklámértékkel bír az, hogy minél nagyobb arányban forgalmaznak magyar beszállítóktól származó termékeket. Az pedig vitathatatlan, hogy egy-egy komolyabb promóció a beszállítókat, termékeik ismertségét, márkaértékét is erősíti.

"A mi Magyarországunk, a mi SPAR-unk"

A SPAR 2008-ban az Agrármarketing Centrummal közösen sikeres kampányt folytatott a Kiváló Magyar Élelmiszerek népszerűsítéséért. A hazai beszállítók körében végzett titkos szavazás alapján, 2009 novemberében a SPAR elnyerte a Magyar Termék Nonprofit Kft. az 'Év magyar árukért elkötelezett kereskedőjének' díját, a Progresszív magazin szakmai versenyén.

 

Fotó: SPAR


A SPAR februárban meghirdetett, egész éven át tartó kampánya során a kiváló minőségű, tradicionális magyar termékek és előállítóik kerülnek bemutatásra - tv-reklámokban, óriásplakátokon, és szórólapokban. Az akcióban elsőként a tóalmási Húscsarnok Kft. által készített tóalmási parasztkolbász került terítékre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Tesco és a regionális beszállítók

A Tesco tavaly ősszel elindított, regionális beszállítókat támogató kezdeményezésének köszönhetően március közepétől 49 új hazai termék kapható Debrecen, Kazincbarcika, Mátészalka, Miskolc, Nyíregyháza, Ózd és Hajdúszoboszló Tesco áruházaiban. Az új termékek azért különlegesek, mert ezeket a régióban működő kis- és középvállalkozások állítják elő. Olyan specialitások is találhatók közöttük, mint a biológiailag ellenőrzött tartásból származó tej, a lókolbász vagy a különböző házi tésztafélék. Debrecenből kenyérfélék és egyéb pékáru széles választéka, Tokaj térségéből pedig gazdag borkínálat érkezik immár az érintett áruházakba.

A Tesco-Global Áruházak Zrt., mint a hazai beszállítók legnagyobb partnere (közel 800 magyar beszállítóval áll kapcsolatban), 2009 novemberében egyedülálló párbeszédsorozatot kezdett a helyi közösség gazdasági szereplőivel. A vállalat Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből hívott meg lehetséges beszállítókat arra a fórumra, ahol a kis és középvállalkozások bemutathatták cégüket, termékeiket és termelési kapacitásukat. A 2009. november 19-én Debrecenben megtartott fórumot követően számos résztvevővel kezdett tárgyalásokba az áruházlánc, aminek eredményeként tizennégy vállalkozást kért fel arra, hogy legyenek a Tesco állandó beszállítói. A Tesco ezzel a kezdeményezéssel is arra törekszik, hogy támogassa a magyar kis- és középvállalkozások fejlődését, valamint elősegítse, hogy a hazai termékek egyre nagyobb szerepet játsszanak a nemzeti és lehetőség szerint akár a nemzetközi piacokon is.

A Tesco tájékoztatása szerint az együttműködés nem csak a kisebb, helyi beszállítók számára jelent kiváló lehetőséget, hanem azon vásárlók számára is előnyös, akik hazai termékekhez szeretnének alacsony áron hozzájutni a Tesco áruházakban. Az új program lehetővé teszi, hogy a fogyasztók kedvenc helyi specialitásukat is megtalálják a hozzájuk legközelebb eső áruházban (pl. a helyi termelőtől érkező tejtermékek ezentúl megjelennek a Tesco hipermarket polcain).

 


Jelenleg a magyar beszállítók közel 100 féle magyar termékkel, köztük édességekkel, szénsavmentes italokkal, fagyasztott zöldségekkel, konzervekkel, sós pereccel/pálcikával, stb. látják el a környező országok vásárlóit a Tesco magyarországi hálózatán keresztül.

A keménydiszkontok sem maradhatnak le

A hipermarketekhez hasonlóan az egyre több vásárlót vonzó, és egyre több üzlettel rendelkező diszkonthálózatok is kampányolnak magyar kínálatukkal. Az Aldi honlapján például hűtött termékek (tejtermékek, sajtok, szalámik, felvágottak, húsáruk), gyorsfagyasztott termékek (mirelit élelmiszerek, zöldségek, panírozott húsok), italok (Unicum, pálinkák, borok, üdítők, ásványvizek) is kiemelt helyen, a "Magyar Minőség" kategóriában szerepelnek.

A Lidlben a hústermékek, a pékáru, a tejtermékek (tej, tejföl, túró, kefir) és szezonális zöldségek jelentik a folyamatosan magyar beszállítóktól származó kínálatot.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm