Nagy húsvéti kölniteszt: van, amitől nem bűzlik a lakás!

2010. április 3. 11:02

Lila öltöny, fehér zokni, makkos cipő, pacsuli-illat: a húsvéthétfő sokak számára erről szól. És talán az sem véletlen, hogy a lányok/asszonyok egyre kevésbé örülnek annak, ha megöntözik őket. A Pénzcentrum tesztjeazonban bebizonyítja, hogy igenis létezik vállalható illatú kölni!

Tíz kollégánkat kértük meg, teszteljék az általunk vásárolt kölniket. Az eredmény -valljuk be- nem volt túlságosan meglepő: a szerkesztőség még órákkal a próbafújások után is bűzlött (bocsánat: illatozott) az olcsó pacsuliktól, munkatársaink pedig igencsak szédelegve álltak fel az asztaltól. Értékelniük kellett a külsőt, az illatot és az összhatást is, kategóriánként 1-10 pontig (a 10-es volt a legjobb).



A tíz tesztelt kölnit a budai Flórián-tér környékén szereztük be. Négyet a Match-ban vásároltunk, darabját 29(!)forintért, hatot pedig az aluljáró 100 forintos boltjainak kínálatából választottunk, áruk 180 és 250 forint között mozgott.

Az abszolút győztes 124 ponttal (a maximálisan adható 300-ból) a "Charlotte Húsvéti Locsoló" elnevezésű termék lett, amit a Flórián-téri aluljáróban vásároltunk. A kimondottan édeskés, kókuszra emlékeztető kölni egyeseknek még kimondottan tetszett is, vagy legalábbis ez volt a legkevésbé elviselhetetlen. A külalak sem hétköznapi, hiszen a műanyag tartály egy sárga filctollat mintáz. (Egyes vélemények szerint lila, vagy zöld zakónkhoz kimondottan passzolhat). A terméket 200 forintért vásároltuk, gratulálunk a szigetszentmiklósi gyártónak.

 

Az abszolút győztes (igen, ez egy kölni)


Második és harmadik helyezett lett a két különböző színű (kék és fehér) spanyol gyártmányú "S'nonas Vap. Deo" nevű termék, amely -a címke szerint- márkás parfümillat utánzat, negyedikként pedig egy név és címke nélküli, zöld kupakos kölni végzett, amit szintén az aluljáró egyik kisboltjában vásároltunk. Itt hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy még kölniből se vegyenek jelöletlen, címke nélküli terméket, hiszen -mivel tartalma gyakorlatilag ismeretlen- az akár komoly veszélyforrást is jelenthet.


Meglehetősen leszerepelt a Match-ban vásárolt, a dabasi Chämitat Kft. által gyártott "Pumpás kölni" elnevezésű illatszer, viszont 29 forintos darabonkénti árával vitathatatlanul ez a család egyértelműen hozza az ár-érték toplista első négy helyét (azaz mindegy, ha büdös, legalább olcsó).

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Top 3 külalak:

A külső talán nem olyan fontos egy kölni esetében, hiszen egyik üvegcse olyan, mint a másik. Ami -esetleg- különbséget jelenthet, az a szórófej anyaga: tesztelőink inkább azokat részesítették előnyben, amelyeknek nem műanyag, hanem fém(jellegű) szórófejük van. A sorrend egyébként megegyezik az összesítettel. Külalakban egyébként egyfajta egzotikumot jelenthetnek az általunk talált filctoll-alakú termékek, de (sajnos) a gyártók fantáziája nem ismer határokat.

TOP 3 illat:


Illatban sem győzhetett más, mint kedvenc filctoll alakú Charlotte-unk. Kissé édeskés, kissé kókuszos, bár a gyártók ajánlásának -miszerint használatát nem csak az ünnepek idejére ajánlják- valószínűleg kevesen tesznek eleget. Az összesített második és harmadik helyezettje ebben a kategóriában is a dobogóra került.

Holnap bemutatjuk a Pénzcentrum kedvenc locsolóverseit: Oszkó, OTP, hitel és deviza is a versek témái között!

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 25. péntek
Vilmos
25. hét
Június 25.
Vitiligo világnapja
Június 25.
Barlangok napja
Június 25.
Tengerész világnap
EZT OLVASTAD MÁR?