A füstölt-főtt sonka, a praliné és az egyéb szezonális édességek értékesítése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a húsvéti ünnepkör. Ugyan a tavalyi szezonban tovább csökkent a háztartások által füstölt- főtt sonkából megvásárolt mennyiség, továbbra is előszeretettel keressük ilyenkor ezt a termékkategóriát. A pralinék is népszerűek ebben az időszakban, minden negyedik háztartás vásárol belőlük ilyenkor, minden harmadik háztartás pedig szezonális édességet (csokoládéfigurát és hagyományos húsvéti édességcsomagot) vásárol - derül ki a GfK Hungária Consumer Tracking adataiból.
A húsvéti időszakban hagyományosan többet vásárolunk többek között sonkából, tojásból és szezonális édességből. A 2009-es szezonban (március-április hónap) csökkent a háztartások által füstölt- főtt sonkából megvásárolt mennyiség, amely jellemzően a hiper- és szupermarketekben került a bevásárlókosarakba. A húsvéti sonka vásárlások alapján a két csatorna mennyiségi részesedése meghaladja az 50 százalékot, míg a mennyiségének egynegyede a kisboltokból kerül ki.
A vásárlás helyszíne mellett érdekes megvizsgálni azt is, hogy milyen kiszerelésben vásároljuk meg az ünnepi asztalra szánt csemegét. A háztartások által megvásárolt füstölt-főtt sonka mennyiségének 40 százalékát a csemegepultokból, kimért formában vásároljuk meg. A kimért füstölt-főtt sonkák piacán a húsvéti szezonban a kisboltok szerepe jelentősebb, mint a nem kimért termékek esetében. A hagyományos kereskedelmi csatornákból együttesen a háztartások által megvásárolt mennyiség 46 százaléka származik, míg a nem kimért termékek estében jóval kisebb a hagyományos csatornák szerepe.

"Az ünnepi asztalra kerülő sonka estében visszafogott mértékben választjuk a sajátmárkás termékeket, a részesedésük a háztartások vásárlásaiból 10 százalék alatt marad. A sajátmárkás termékek alacsony térnyeréséhez hozzájárul az a tény is, hogy a 2009-es húsvéti szezonban az átlagáruk azonos szintre került a márkázott termékekével, a sajátmárkák körében mért relatíve magas, közel 15 százalékos áremelést követően" - mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking szektorának menedzsere.
A húsvéti időszak 2-3 hete alatt pralinékat is előszeretettel vásárolnak a magyar háztartások. A március hónap forgalom szempontjából kifejezetten erős időszaknak számít: ekkor adnak el pralinét legnagyobb mennyiségben a karácsonyi (november-december) időszak után. Nemcsak az ismert magyar márkákat gyártóknak fontos időszak ez, hanem a kereskedelmi láncoknak is: az elmúlt öt évben körülbelül a duplájára növekedett a kereskedelmi márkás termékek aránya a teljes praliné piacon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ebben az időszakban minden negyedik háztartás vásárol pralinét, míg minden harmadik háztartás szezonális édességet (csokoládéfigurát és hagyományos húsvéti édességcsomagot). A húsvéti csokoládéfigurákat vásárlók körben felülreprezentáltak azok a háztartások, amelyekben a háziasszony életkora 50 év fölött van, illetve a nagyvárosokban és a fővárosban élők.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







