11 °C Budapest

A virág, amit NE ajándékozz nőnapra - könnyen megütheted a bokád

2010. március 7. 11:03 1 perc

A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett. Helyette inkább nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából - javasolja a Környezetvédelmi Minisztérium.

Évről évre egyre kevesebb marad ebből a különleges növényből, ráadásul leszakítása súlyos bírságot von maga után. Ezekben a napokban a nemzeti parkok megerősített természetvédelmi őrszolgálata is kiemelten figyel a védett növényekre a népszerű kirándulóhelyeken.

 

A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le - javarészt a nemzeti parkok védett területeiről - és adtak el nőnap környékén. A növényfaj leszedése vagy tövestől való kiásása természetvédelmi bírságot von maga után. Természetvédelmi értéke szálanként 10 ezer forint, tövestől való kiásás esetén azonban már fennáll az elpusztítás ténye, ekkor háromszoros a büntetés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha a természetkárosítás tömeges és a védett élő szervezet pénzben kifejezett értéke eléri a 100 ezer forintot, akkor már bűntettről beszélünk. Aki ezt megteszi, akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?