Kínai hadihajók kalózakciót hiúsítottak meg a szomáliai partoknál - jelentette vasárnap a pekingi központi televízió.
A közlés szerint két kínai teherhajó adott le vészjelzéseket, hogy egy gyorshajó van a nyomukban, fedélzetén szomáliai kalózokkal.
A riasztás nyomán az Ádeni-öböl körzetében őrjáratozó három kínai hadihajóról egy helikoptert küldtek ki a teherhajókhoz, továbbá az egyik hadihajó a közelükbe érve jelzőrakétákat lőtt ki, és kommandósokkal teli motorcsónakokat tett a vízre, amelyek a gyanús gyorshajó felé vették az irányt.

A kínai haditengerészet akciója nyomán a szomáliai kalózok felhagytak a teherhajók követésével.
Minden szomáliai gyerekek kalóz akar lenni
Nem panaszkodhatnak az utánpótlásra a szomáliai kalózok, ugyanis a helyi tisztségviselők és szakértők egyaránt azt mondják, a fiatalok valósággal tolonganak a kelet-afrikai országban azért, hogy elszegődhessenek tengeri rablónak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Megfigyelők szerint a kalózok tavaly kiterjesztették tevékenységüket az Ádeni-öböltől távolabb, az Indiai-óceánra, egészen a Seychelles-szigetekig.

"Egyre többen csatlakoznak, ez az egyik oka annak, hogy növekedett a támadások száma" - magyarázza egy kalóz, egy bizonyos Abdi Yare, a tengeri rablások afféle regionális központjaként funkcionáló Hararderében, Mogadishutól 300 kilométerre északra.
Tény, hogy a szomáliai kalózok szempontjából eredményes volt az év: jelenleg is 11 hajó van a birtokukban, 270 tengerészt tartanak fogva.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







