A kínai kormány és kínai üzleti körök rendkívüli elégedetlenségüknek adtak hangot az Európai Bizottság azon előterjesztésével kapcsolatban, amely további 15 hónappal meghosszabbítaná a kínai bőrcipők behozatala elleni dömpingvámot - ezt közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője pénteken.
Az EU illetékes bizottsága szerdán javaslatot tett a 16,5 százalékos vámra a Kínából származó bőrcipők esetében - tájékoztatott Jao Csien (Yao Jian), s azt hangoztatta, hogy az unió 14 éve protekcionista intézkedésekkel védi Kínától az európai cipőgyártókat, miközben az iparág érdekei nem sérültek a más területekről érkező import miatt.A szóvivő szerint amennyiben a bizottság javaslata meghallgatásra talál és döntés születik, az nagymértékben fogja hátrányosan érinteni a kínai cipőgyártók érdekeit, álláspontja szerint a tervezet elvetése Kína és az EU közös érdeke.
Jao megjegyezte, hogy az ezen a héten tartott 5. EU-Kína üzleti csúcson a felek közösen megállapodtak a kereskedelmi protekcionizmus elleni fellépésben. "Kína reméli, hogy az EU tagországai nem szavazzák meg a hosszabbítást" - jelentette ki a szóvivő.
A hét elején a Kína-EU csúcsot követően az unió pekingi képviseletén Serge Abou nagykövet a kínai cipők antidömping vámjának tervezett meghosszabbításával kapcsolatban aláhúzta: "a dömpingre antidömping a válasz". Hozzátette: a várható intézkedésnek körülbelül egymilliárd euró értékben lehet hatása a 250 milliárdos EU-ba irányuló kínai importból.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az 1995 és 2005 közötti időszakban néhány Kínából származó cipőfajta importjára vonatkozóan az EU kvótákat határozott meg. 2005-ben az unió antidömping vizsgálatot indított a kínai bőrcipők importja kapcsán, és 2006-ban két év időtartamra 16,5 százalékos antidömping vámot szabott ki ezekre.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








