Mintha csak a hollywoodi forgatókönyvírók írták volna az Avon legsikeresebb angliai értékesítőjének életét, 5 évvel ezelőtt arra is alig volt pénze, hogy a lakbérét kifizesse, ma pedig évi több mint 70 milliót keres az Avon termékein.
Az angliai Sunderlandben élő, most 29 éves Debbie Davist még 2004-ben rúgták ki az iskolai évei utáni első munkahelyéről. Egy nyomdában dolgozott havi 800 fontért, a leépítése után pedig 6 hónapig nem talált munkát. Komolyabb megtakarítások híján gyorsan elfogyott a pénze, és egy idő után nehézkessé vált számára a havi 400 fontos lakbér kifizetése, ezért jelentkezett az Avonhoz tanácsadónőnek.
Már az elején jól indultak a dolgok a cégnél. A hölgy az első három hét alatt 18 800 fontos (mai árfolyamon közel 5,5 millió forintos) forgalmat bonyolított a kozmetikai cégnek. A sikerén még saját maga is meglepődött, és nemsokára a barátját is beszervezte az üzletbe. Az elmúlt 5 évben a barátján kívül még további 2500 embert került a csapatába, akikkel együttesen évi 7 millió fontos forgalmat bonyolított, ami után ő mintegy 250 ezer font (kb. 72,5 millió forint) jutalékban részesült a cégtől.

A sikeres tanácsadónő és barátja a kiugróan magas jövedelem mellett idén elnyerték a cég legsikeresebb értékesítői díját, amiért cserébe a hölgy egy sport Mercedest, a barátja pedig egy BMW kulcsát is átvehette a vállalattól. Ezenkívül a fárasztó munka kipihenését segíti a kocsik mellé az Avontól kapott mallorcai utazás is - írja a Daily Mail.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


