A fél világ szomjazik, nálunk meg csapvíz alatt hűtik a dinnyét

A Víztakarékosság.hu azért jött létre, hogy a témát és a környezettudatos gondolkodást a figyelem középpontjába állítsa. Az alábbiakban olvasható, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen végzett kutatás szakmai partnere az Urimat termékek kizárólagos magyarországi importőre, az ECOPLUS Hungary Kft. volt.

Hazánkban rövidesen, vagy éppen napjainkban egyfajta paradigmaváltás kezdődött. A rendszerváltás előtti intenzív városiasodási folyamatok miatt a helyi, regionális víziközmű-szolgáltatók megfelelő alapokat teremtettek ahhoz, hogy a korábban még nem minden háztartásban elérhető vezetékes ivóvíz szinte mindenki számára hozzáférhető legyen.

Az állam által támogatott árak pedig a vizet olyan színben tüntették fel, mintha kifogyhatatlan ajándék volna. Ha kinyitom a csapot, biztosan folyni fog belőle a víz, annyi, amennyit csak akarok. Így épült be a kultúránkba a kerti csap alá helyezett dinnye, az üveges sör folyó víz alatti hűtése, vagy a csepegő csapok javítás nélküli használata.

A felmérés során a családi vízfelhasználás alapkérdéseit vizsgálták, bár egy-két hazai víziközmű-szolgáltató vizsgálja a családi vízfelhasználás néhány paraméterét, a nagycsaládosok válaszai mindképpen érdekes és hasznos információt nyújtanak a témával kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy a háztartás milyen vízvételi pontokkal rendelkezik, a legtöbben a mosógépet, a kézmosó csapot, a WC-t és a kádat említették, elenyésző volt az extra vízfelhasználású eszköz és a kerti medence, valamint a bidé.

A táblázatban jól látható, hogy az átlagos vízfogyasztás 12-16 köbméter körül mozog, és a szélsőségesen kevesebb és több jól érzékelhető. A nagycsaládokban az egyesület információja alapján átlagosan 3-4 gyermek van, azaz 5-6-7 fővel kalkulálhatunk a családi vízfogyasztás mértékének megítélésekor.

A válaszok alapján kijelenthető, hogy a nagycsaládosok odafigyelnek a felesleges vízelfolyásra. Bár a hazai víziközmű-szolgáltatók rendszeresen tájékoztatják a lakosságot ennek fontosságáról, de vélhetően a bekötési és a mellékmérő különbözetének a számlában megjelenő aránya miatt a lakosság egyre tudatosabban közelíti meg ezt a kérdést. Mégiscsak a pénztárcájukra megy...

Ez egy régi dilemma, hogy amíg a víz olcsó, nehéz lesz tudatosabb hozzáállást elérni a fogyasztóknál, ugyanakkor a lakosság nagy része mégiscsak drágának tartja a vízszolgáltatás ellenértékét. A kérdés nyilván arra is utal, hogy egyébként a fogyasztók érzete mennyire pontos.

Kétségtelen, érdemes összevetni a vízdíj rendszerváltás utáni emelkedési ütemét a szintén nagyon fontos gáz- vagy áramszolgáltatás díjának növekedésével. Mindhárom közszolgáltatás alapvető fontosságú a már megszokott életszínvonal érzetében. Mára azonban a lakosság érzékenyen reagál minden díjemelésre, de a válaszokból is kiderül, a víz- és csatornaszolgáltatás díja még mindig kisebb részt szakít ki a teljes rezsire fordított összegből.

Ez a kérdés különösen fontos a hazai ivóvízminőség-fejlesztési programok és a kötelező uniós norma, az amortizációs költségbeépítés előtt álló települések és szolgáltatóik esetében. A víztakarékosság, a gazdasági válság érzete és az évek óta tartó elszegényedési folyamat miatt egyre többen próbálnak spórolni, ami így fontos piaci tényező tette/teheti a víztakarékos termékeket forgalmazó szektort. 

Úgy látszik, a személyes ajánlás még mindig az egyik legerősebb marketingeszköz az egyre erősödő internet, főleg a web-áruházak mellett. Ugyanakkor az is tisztán látszik, hogy a hazai víziközmű-szolgáltatók nem érdekeltek - egy-két kivételtől eltekintve - a fogyasztói tájékoztatásban a takarékos vízhasználatot kapcsán.

Egyértelműen látszik, hogy a családi költségvetésre érzékeny nagycsaládosok nem tudnak - legalábbis rövid távon - víztakarékossági beruházásban gondolkodni.

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Vízminőség.hu-nak tett víz világnapi nyilatkozatában kiemelte:, "...nem vitatva a vízzel való takarékos gazdálkodás alapelvének fontosságát, és figyelembe véve azt, hogy a szolgáltatásért fizetendő díj már önmagában is takarékosságra ösztönöz - a kisfogyasztók esetében elegendőnek és hatékonynak tartjuk a fogyasztói elhatározásból megvalósuló víztakarékosságot. Ma már számos víztakarékos szerelvény és berendezés kapható kereskedelmi fogalomban."

Nem várható tehát, mint ahogy a megújuló energiák esetében sem, hogy állami eszközökkel ösztönözzék az egyéni felhasználású víztakarékos módszerek vásárlását. Ugyanakkor úgy látjuk, érdemes megvizsgálni a hazai víziközmű-szolgáltatók kinnlevőségei és a rosszabb anyagi körülmények között élő fogyasztók ilyen irányú tájékoztatása közötti összefüggéseket.

Amint tehát a kutatásban adott válaszokból is kiderül, a víztakarékosság mint környezettudatos életmód még gyerekcipőben jár hazánkban. Ennek oka természetesen az a földrajzi adottság, amely nem sarkallja víztakarékos életmódra a fogyasztókat, nem beszélve a már említett társadalmi megítélésről, amely még az elmúlt politikai rendszerből eredeztethető. A víztakarékosság sok területen indokolt lenne, de a személyes, egészséges életmódon alapuló vízfogyasztást nem gyengítheti.

A fent említett dinnyehűtési "eljárás" például ilyen, miközben a hazai víziközmű-szolgáltatók egyre intenzívebben próbálják meggyőzni fogyasztóikat, hogy a vezetékes ivóvíz van olyan egészséges és jó minőségű, mint a lényeges nagyobb marketing-költségvetéssel rendelkező ásványvíz-forgalmazók termékei. Ezzel együtt a szolgáltatók számára igenis fontos és megoldandó kérdés a kinnlevőségek csökkentése, ez pedig pont azt a társadalmi réteget érinti, akik számára a víztakarékosság akár életbevágóan fontos is lehet.