20 °C Budapest

Aszály! Több a víz Egyiptomban, mint Angliában!

2009. március 31. 12:00

Anglia és Wales háztartásainak 50 százaléka már időről időre megtapasztalja, milyen is a vízhiány, rövid időn belül pedig általánossá válhat, hogy a vízigény meghaladja a lehetőségeket.

Nagy-Britannia dél-keleti részén már olyan méreteket öltött a válság, hogy legalább 10 millió ember kevesebb vízből kénytelen gazdálkodni, mint azok, akik Marokkóban vagy Egyiptomban élnek.

Bár a klímaváltozás miatt az elkövetkező időkben egyre több az esélye a szélsőséges időjárási eseményeknek (felhőszakadások, árvizek) a brit folyók átlagos vízmennyisége 10-15 százalékkal is csökkenhet 2050-ig. Nyaranta az átlagosnál 80 százalékkal kevesebb víz is csordogálhat a folyókban.

A Környezetvédelmi Ügynökség reményei szerint 2035-ig a legtöbb háztartásban lesz vízóra, de a vízhiányok elkerülése végett a legveszélyeztetettebb területeken már 2015-ig be kellene vezetni a rendszert. Jelenleg Anglia és Wales háztartásainak alig 30 százalékában van mérőkészülék, pedig a felszerelt háztartások átlag 10-15 százalékkal kevesebb vizet fogyasztanak.

A tervek szerint a mérőórák nem egyszerűen csak a vízfogyasztást mérik, de jelzik a költségeket és a fogyasztáshoz kapcsolódó széndioxid-kibocsátást is. Az aszályveszélyes területeken a víz ára progresszíven nőne, ha a fogyasztó elér egy bizonyos limitet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elsődleges tanulmányok szerint a vízórák felszerelésének költségeit végső soron az adófizetők viselnék, ám ez még mindig olcsóbb, mint új föld alatti vízforrásokat felkutatni és kitermelni, vagy épp tengerparti sópárlókból kinyerni az édesvizet.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 15. kedd
Enikő, Melitta
38. hét
Szeptember 15.
Nemzetközi prosztata nap
Szeptember 15.
A mozdonyvezetők napja
Szeptember 15.
Limfóma világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 15. 07:01