14 °C Budapest

Válság: kevesebb WC-papír fogy

2009. augusztus 7. 13:32

A háztartási papíráru kiskereskedelmi eladása 10 százalékkal nőtt 2008 július-2009 júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest, és meghaladja a 42 milliárd forintot. Mennyiségben stabil a piac, bár a konyhai törlőkendő és a papír zsebkendő forgalma ebből a szempontból is emelkedett; 5, illetve 1 százalékkal. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat.

Különböző igényeket elégítenek ki a papíráruk, és eltérő súlyt képviselnek a forgalomban. Legkeresettebb a toalett papír, amelynek bolti eladása 10 százalékkal nőtt egyik évről a másikra, és elérte a 22 milliárd forintot. A jelentős plusz a 13 százalékos áremelkedés következménye. Amíg ugyanis tavaly május-júniusban egy kilogramm toalett papírt 521 forintos mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagáron adtak el, addig az idei hasonló periódusban 589-ért.

A drágulás fő oka, hogy a kereslet folyamatosan az olcsóbb, egy és két rétegű papíroktól a magasabb minőségű, három és négy rétegű termékek felé mozdul el.

Ugyanakkor az alacsonyabb átlagár irányába hat, hogy a 4 tekercses kiszerelés részaránya csökken. Ugyanakkor a fogyasztók többet vásárolnak az egy egységre vetítve olcsóbban beszerezhető 8-as, 10-es és 16-os kiszerelésből.

Mennyiségben a toalettpapír kiskereskedelmi eladása 1 százalékkal csökkent.

A papírzsebkendő bolti forgalma mennyiségben 1, értékben 7 százalékkal emelkedett, és túllépett az évi 10 milliárd forinton. Itt 8 százalékos drágulást regisztrált a Nielsen. Egy kilogramm papír zsebkendő mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára a tavaly május-júniusi 747 forintról idén 809-re ment fel. Árszínvonal tekintetében a dobozos termékek állnak az első helyen.

A 100 darabos kiszerelésre jut - értékben - az eladások 65 százaléka 2008 július-2009 júniusban; 3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Habár abszolút számokban ez a szegmens is nőni tudott. A 10 darabos szegmens piaci részesedése 1 százalékponttal, 26 százalékra nőtt. A dobozos részaránya pedig 7-ről 9 százalékra változott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A konyhai papírtörlő iránt dinamikusan bővült a kereslet. Mennyiségben 5, értékben 10 százalékkal nőtt a bolti eladás. A piac mérete megközelítette az évi 6 milliárd forintot. Ennél a terméknél is figyelemre méltó az áremelkedés: Egy kilogramm konyhai papírtörlő átlagosan 11 százalékkal került többe idén május-júniusban, mint a múlt évi hasonló periódusban; 641-ről 713 forintra ment fel a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár.

A szalvéta piacmérete évi 3 milliárd forint körül mozog. Amíg értékben 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalma, addig mennyiségben 4 százalék csökkenést mutatnak a Nielsen adatai. Az értékben mért eladásból 57-ről 59 százalékra nőtt a mintás részaránya, míg a nem mintásé 43-ról 41-re csökkent.

A piacon továbbra is az egy rétegű dominál, értéket tekintve 74 százalékos piaci részesedéssel. A három rétegű mutatója 24 százalék.A szalvéta átlagára csak kis mértékben, 3 százalékkal nőtt. Múlt év május-júniusban egy kilogramm mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára 1 093 forint volt, míg idén 1 131 forint.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm