Gazdasági válság idején jelentősen megnő az öngyilkosságok, és gyilkosságok száma, ugyanakkor a közlekedési baleseteké csökken - derül ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.
26 európai ország elmúlt harminc éves öngyilkossági statisztikáinak vizsgálata alapján a munkanélküliség megugrása egyenes arányban áll az (ön)gyilkosságok számának emelkedésével: a munkanélküliségi ráta 1 százalékos emelkedése esetén a 65 év alattiak körében 0,8 százalékkal nőtt meg az öngyilkosságok száma, de ugyan ilyen arányban nőtt a gyilkosságoké is.
Sajnos a tapasztalatok alapján a súlyosabb válság még nagyobb arányú szuiciditást von maga után: 3 százalékosnál nagyobb munkanélküliségi-ráta emelkedés esetén az öngyilkosságok száma 4,5 százalékot emelkedett, ezen belül az alkoholizmus miatt bekövetkezett halálesetek száma mintegy 28 százalékkal ugrott meg.
A kutatók szerint a jelenség ellen a kormányoknak kellene tenniük: munkahelymegőrző, és -teremtő intézkedésekkel, valamint a szociális háló megfelelő működtetésével.
Egyetlen pozitív hozadékot azért a válság számlájára is elkönyvelhetünk: a halálozási statisztikák szerint ugyanis a munkanélküliség egy százalékos emelkedésével 1,4 százalékkal csökken a közúti balesetek száma, amit valószínűleg az magyaráz, hogy gazdasági nehézségek idején kevesebben ülnek volán mögé, így spórolva a benzinen.

Akár több tízezer forintot is költenek a szülők Húsvétkor: a kreatív játékok, LEGO készletek az élen
A húsvét az év első nagy családi ünnepe, amely a hagyományok és az ajándékozás időszaka a kisgyermekes háztartásokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


