A világ egyik legnagyobb filmgyártó cége, a 20th Century Fox együttműködést kötött a McDonald's-szal: több várható sikerfilmet is hirdetnek majd a gyorséttermekben. Azonban a konkurencia sem marad tétlen.
Az együttműködés részleteiről annyit lehet tudni, hogy a filmstúdió olyan várható kasszasikereket reklámoz majd a McDonald's gyorséttermekben, mint a Ben Stiller főszereplésével készült Éjszaka a múzeumban 2, vagy a Jégkorszak animációs filmsorozat harmadik része.
Az étteremlánc elsősorban a gyerekeknek szánt menüivel promótálja a filmeket, például úgy, hogy a szereplők játékfiguráit adja majd a szendvicsek mellé. Ugyanakkor az együttműködés a gyorsétteremláncnak is előnyös: a gyerekeknek ugyanis sokkal jobban el lehet adni egy ételt, ha különféle -egyébként általában kimondottan alacsony áron legyártható- ajándékokat adnak hozzá.

A McDonald's éttermeiben világszerte 58 millió ember fordul meg naponta, így garantált, hogy a filmek reklámja óriási tömegekhez jut majd el.
Az étteremlánc legnagyobb konkurenciája, a Burger King a napokban jelentette be, hogy hasonló együttműködést kötött a Paramount Pictures stúdióval. Ez azt jelenti, hogy a Paramount által gyártott megaprodukciók -például a Star Trek, vagy a Transformers második része- a Burger King éttermeiben kapnak hasonló reklámfelületeket.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







