A turisták száma az idén mintegy 2 százalékkal marad el a korábbiaktól, vagyis 16 millióval kevesebben indulnak külföldre idén, mint egy évvel korábban. A legnagyobb veszteség az európai vendéglátó- és szálláshelyeket érheti.
Világszerte csökken idén a turisták száma - egy újabb kellemetlen fejlemény, amit a gazdasági válság számlájára írhatunk. Az ENSZ turisztikai szervezete által kiadott felmérés szerint az idén - 2003 után először - csökkenhet a világszerte külföldre induló turisták száma. Az előrejelzés szerint mérséklődés 2 százalékos, vagyis 16 milliós lehet.
A visszaesés leginkább Európát érintheti kellemetlenül: az olyan célpontokat, mint Franciaország, vagy Spanyolország, melyek hatalmas turistaforgalmat bonyolítanak - utóbbiban a GDP 10 százalékára rúg a külföldi látogatóktól származó bevétel. Ugyanakkor a távol-és közel-keleti, valamint az afrikai célpontok további emelkedést is regisztrálhatnak, még akkor is, ha az jóval enyhébb lesz, mint amit az utóbbi években megszokhattak.
A szervezet azonban továbbra sem változtat a hosszú távra szóló - rendkívül riasztó - számain. Eszerint a 2008-ban regisztrált 924 milliós turistatömeg 2020-ra 1,6 milliárdra duzzad, vagyis ennyi érkezést regisztrálnak majd a fogadó országok.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







