A hitelpiaci válság szerte Nagy-Britanniában arra sarkallta az embereket, hogy húzzák össze a nadrágszíjat, amiben annak az előrejelzésnek is nagy szerepe volt, miszerint a munkanélküliség akár a 2 milliót is elérheti a következő 3 évben. De az, amivel a briteknek kellett vagy kell szembenéznie, semmi ahhoz képest, amit a világ legszegényebb országaiban fognak kiállni az emberek a dél-afrikai vallási vezető, Archbishop Desmond Tutu szerint.
2008-ban a tudomány és a társadalmak mai fejlettségi szintje mellett még mindig több mint 850 millió ember éhezik naponta. Az élelmiszerárak emelkedése viszont további árnyékokat vet a már jelenleg sem rózsás helyzetre, lassan az élelmezés kérdése válik a világ országainak egyik legfontosabb problémájává.
A számos vita és tanácskozás ellenére még mindig nem tudják a szakértők megmondani, hogy konkrétan mi a felelős az élelmiszerek árának ilyen mértékű emelkedéséért, van aki a klímaváltozást, van aki a gazdasági növekedést és a bioüzemanyagok előállításában bekövetkezetett növekedést hibáztatja.
A kérdés lassan már politikai, mivel az afrikai országokban tovább folyik az éhezés, miközben Európában és az Egyesült Államokban csak 2007-ben 5,7 milliárd fontnyi (1682 milliárd forint) támogatást adtak a mezőgazdaságnak, hogy a bioüzemanyag alapanyagait termesszenek. Így azokon a területeken, ahol eddig élelmiszert termesztettek, ma már az üzemanyaggyártás a fő cél.
Az elmúlt 100 évben a világ leggazdagabb országai voltak a felelősek a káros anyagok kibocsátásának oroszlánrészéért, ami a klímaváltozást okozza, de a fejlődő világ az, ahol először megérzik a globális felmelegedés hatásait. A becslések szerint 2020-ra Afrikában a betakarított termények mennyisége felére csökkenhet az átlaghőmérséklet emelkedése következtében.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ami pedig a legrosszabb, a nemzetközi anyagi segítségek mértéke 1980 óta a felére apadt, ma már csak 1,9 milliárd font (561 milliárd forint), pedig ez alapvető szükséglet Afrika és Ázsia nagy részének.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







