Világot megrengető infláció - lesz ebből kilábalás?

Pénzcentrum
2008. augusztus 11. 12:00 3 perc

Már Japánt is elérte.... A Deloitte legfrissebb, negyedéves gazdasági összefoglalója nem sok jót vetít előre, ami az alapvető gazdasági mutatókat, a GDP növekedést, vagy az inflációt illeti, legyen szó USA-ról, Európáról, de akár a feltörekvő piacokról is. A legnagyobb problémát, ami már szinte minden piacot megfertőzött, az infláció jelenti, így nem csoda, ha a mostani jelentés is jórészt erre hegyeződik ki.

Az infláció, úgy tűnik ismét mindennapi szereplőjévé válik a gazdaságoknak, abban azonban nincs egyetértés a szakértők között, hogy ez csak átmeneti jelenség, vagy hosszabb távon is így lesz.

Az eurozónában idén jelentősen megugrott az infláció, ami leginkább a nyersanyagárak emelkedésének köszönhető. Ugyanakkor az élelmiszerek és energiaárak kivételével mért maginfláció is 2,5 százalékos volt 2007-ben, szemben a megelőző év 1,5 százalékával. Ha nem lenne alacsony a gazdasági növekedés, könnyen meg tudná oldani a problémát a EKB az alapkamat emelésével, azonban ez jelen körülmények között csak tovább lassítaná a fogyasztást, a termelést és a foglalkoztatási adatokon is ronthatna. Nehéz tehát a döntés a két probléma megoldása között.

Az USA szintén nagy árat fizet most a megelőző évek gyors gazdasági növekedése, a bővülő pénzkínálat, az emelkedő élelmiszer- és nyersanyagárak, valamint a gyengülő dollár nyomán kialakult inflációs nyomás miatt. Ráadásul a FED még mindig a növekedési célt tartja fontosabbnak, így nem emeli az alapkamatot, így nem is várható az infláció letörése.

Nagyobb meglepetést okoz azonban a japán és kínai infláció megugrása, hiszen korábban ezekben az országokban defláció volt megfigyelhető. Kínában azonban szintén nem élvez prioritást az infláció kérdése, a hatóságok szerint ugyanis a maginfláció nem emelkedik, mindössze az energia- és élelmiszerárak nőnek, amit a szegények szubvencionálásával, valamint exportkorlátozással próbál enyhíteni.

Hogy mégis mi okozza az árszínvonal tartós, és globális emelkedését? Az egyik legfontosabb tényező a likviditás bővülése, vagyis a monetáris politika enyhülése, amit elsősorban Oroszországban, és USA-ban követtek, de a devizatartalékok felhalmozására is akad példa, amivel Kínának és Oroszországnak az volt a célja, hogy azok értékét alacsonyan tartsa. Ugyanakkor ezek a tényezők jórészt csak rövidtávú meghatározói az inflációnak, hosszabb távon strukturális változás bekövetkezése miatt emelkedhet tartósan az árszínvonal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Alan Greenspan szerint az elmúlt 20 év alacsony inflációja annak volt köszönhető, hogy a feltörekvő országokban dolgozók munkabére tartósan alacsony volt, ugyanakkor a bérek újabban rendkívüli gyorsasággal emelkednek ezekben az országokban, ráadásul az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan a fogyasztásuk is nő, a kereslet növekedése pedig áremelkedést indukál.

Mi történik az ingatlanpiacokkal? Mindenhol kipukkad a lufi?

A FED elnöke, Alan Greenspan már 2005-ben felhívta a figyelmet arra, hogy az ingatlanárak emelkedése nem egy fenntartható folyamat, akkor azonban még úgy gondolta, hogy nem lesz szó USA szintű ingatlanár-zuhanásról. Erre azonban az előző év rácáfolt, amikor 9 százalékos árest szenvedett el a piac.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?