Elfogyott az Aréna Plaza kisebb bérlőinek türelme: azt mondják, eddig ráfizetés az óriásplázában működtetett üzlet. A 180 bérlőből negyvenheten bizottmányt alakítottak, és a napokban levelet juttattak el a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek. A levélben felsorolt problémahalmaznak két sarkalatos pontja van: a bérlők szerint ma is láthatók annak nyomai, hogy a plázát sietve, hanyagul építették meg, másrészt lanyhának ítélik meg a reklámtevékenységet. Az eddig látott marketingtervek nem nyugtatták meg a kedélyeket - írja a Népszabadság.
Aréna bérleti díjai a fővárosi plázák között a legmagasabbak közé tartoznak. A tulajdonostól ezek csökkentését kérik, és megállapítják: a pláza reklámbüdzséjének legalább hatszoros emelésére van szükség ahhoz, hogy behozzák az ígért vevőszámot, és az Aréna betöltse azt a szerepet, amit a nyitás körüli reklámkampány sugallt: elhódítsa a tehetős vásárlókat a többi üzletközponttól.
A tulajdonos és üzemeltető még nem válaszolt a bérlők leveleire. A tulajdonosokat képviselő Roger Southam, az AAIM igazgatósági tagja és kereskedelmi szakértője azt mondta, hogy a marketingbüdzsé kialakításában figyelembe fogják venni a bérlői igényeket, ám a bérleti díjakat illetően szerencsétlennek nevezte, hogy a bérlők a sajtón keresztül üzengetnek a pláza vezetőségének.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







