Bár október végére már minden üzlet bérlőre talált Magyarország és Közép-Európa legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Plazaban, a volt ügető helyén álló komplexum, csak most csütörtökön nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
A bevásárlóközpontban a hazai piacon jelen lévő világmárkák szinte mindegyike megtalálható lesz, a bérlői mix tömegcsalogató tagjait pedig a Tesco, az Electro World és a Peek&Cloppenberg adja. A komplexumban a ruházati boltokon kívül, külön szinten, alakították ki a szórakoztatóközpontot, itt nyílik meg Magyarország első, háromdimenziós élményt nyújtó mozija.
Amennyiben az Arena Plaza sikeres lesz, több bevásárlóközpont is fenyegetésként élheti meg majd jelenlétét a piacon. A veszélyeztettek között van a két metrómegállóra lévő Árkád és a Sugár, de akár a WestEndnek is lehet aggódnivalója. Ugyanis több olyan világmárka is van a bérlők között, amely mindkét vagy mindhárom bevásárlóközpontban üzemeltet majd kereskedelmi egységet.
Az Árkádot üzemeltető ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, Gyalay-Korpos Gyula a Világgazdaság kérdése elmondta, hogy tudomásul vették az új helyzetet és még színvonalasabb szolgáltatásokkal szeretnék a bérlőket és a vásárlókat is maradásra bírni.
Nyúl András, a WestEndet építi TriGránit Zrt. operatív vezérigazgatója ezzel szemben egyáltalán nem tart az új szereplőtől. Véleménye szerint minden városnak megvan a maga bevásárló helye, és ez fővárosunk esetében ez egyértelműen a WestEnd, amely évi 22 millió látogatót fogad.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







