Változik a Ptk. - Néhány érdekeség...

Pénzcentrum
2007. november 15. 08:15

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) már nem tartalmazza majd azt a tilalmat, amely szerint játékon vagy fogadáson nyert összeg megfizetését nem lehet bírósági úton kikényszeríteni. Vagyis a kártyanyeremény peresíthetővé válik. Többek között ez is változott az új Ptk.-ban. - írja a Népszabadság.

A tervezet egyik fő célja az indokolatlan korlátozások megszüntetése, a másik a kiszolgáltatott helyzetben levők fokozott védelme - hangsúlyozta Gadó Gábor, az igazságügyi tárca szakállamtitkára.

Mivel a családjogi résszel kibővített Ptk. a legterjedelmesebb hazai jogszabály lesz - mintegy ezerháromszáz paragrafust tartalmaz -, ügyeltek arra is, hogy könnyebbé tegyék a használatát. A törvény ezért tartalomjegyzékkel kezdődik, és minden paragrafust címmel is jelölnek. A parlament az általános vitát a jövő tavaszi ülésszakon folytatná le, a részletes vitára ősszel kerülne sor. A kódex 2010 januárjában lépne hatályba.

Az új Ptk. szerint a jövőben körültekintőbben járnak majd el, amikor cselekvőképességről döntenek. Bevezetnék az előzetes jognyilatkozatot: ezzel azok élhetnének, akik tartanak tőle, vagy számítanak rá, hogy belátási képességük előbb vagy utóbb romlani fog. A nyilatkozatban az érintettek megnevezhetnék, hogy kit kívánnak gondnokukként, rendelkezhetnének a későbbi ápolásról is.

Bevezetnék a sérelemdíjat. A bíróság ma mérlegeli, hogy például a jó hírnév megsértése okozott-e valamiféle - ha nem is vagyoni - kárt, és ha igen, annak megtérítésére kötelez. Az új Ptk. szerint azonban ilyen kárt nem kellene bizonyítani. A sérelemdíj mértékét az ügy súlya, illetve következményei alapján állapítanák meg. A tervezet tartalmazza a gyűlöletbeszéd elleni fellépést is, ám az erről most elfogadott törvénymódosítást a köztársasági elnök előzetes normakontrollra küldte.

Az új Ptk. családjogi része az élettársi kapcsolatot a házassághoz hasonló együttéléssé emeli. Az élettárs a kapcsolat megszakadása után igényt tarthatna a közös lakás és a vagyon őt illető részére, tartásdíjat is követelhetne. A tervezet külön nem szól az azonos neműekről, de az ő élettársi együttélésükre is ezek a szabályok vonatkoznak. Az államtitkár elmondta: az azonos neműek házassága szóba sem került, mert ellentétes lenne az AB határozatával.
A nagyobb jogbiztonság érdekében több esetben növelnék az elévülési időket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az államtitkár szerint semmi nem indokolja, hogy például baleset, szabadságelvonással járó intézkedés vagy a környezetben okozott károk esetén az általános öt évnél lényegesen rövidebb időt adjanak per kezdeményezésére. Egyről három évre emelnék a megtévesztésen alapuló vagy erőszakkal kikényszerített szerződések megtámadására biztosított időt is.

Az üzleti élet szereplőit, és persze a magánszemélyeket is védi, hogy a szerződésszegéssel okozott kárért a vétkességtől függetlenül kell majd helytállni. A jó erkölcsbe ütköző szerződést azonban csak kivételes esetben lehetne megsemmisíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom