Meghalt Scherer Péter - közölte a színész társulata, a Nézőművészeti Kft.
Megszólalt a Kneecap: Elutasítunk minden gyűlölet-bűncselekményt, a kitiltásnak nincs jogalapja
Semmilyen jogalapja nincs ennek a döntésnek, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el semmilyen bűncselekményért semmilyen országban - közölte a zenekar, miután a magyar kormány kitiltotta őket az országból.
Reagált arra a Kneecap, hogy a kormány kitiltotta őket Magyarországról, a zenekart antiszemita gyűlöletbeszéd miatt - a zenekar tagjai erőteljesen állást foglaltak izraeli-palesztin konfliktus kapcsán. Népirtást emlegettek, palesztin és Hezbollah-zászlót lengettek, háborús bűnösnek nevezték Izraelt és azokat az országokat, amelyek támogatják.
A raptrió üzent a több tízezer rajongójuknak, akik várták az augusztus 11-i koncertjüket a Sziget fesztiválon. Azt írták, sajnálják, hogy nem lehetnek a közönségükkel, mert a magyar kormány nemzetbiztonági kockázatként tekint rájuk.
Semmilyen jogalapja nincs ennek a döntésnek, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el semmilyen bűncselekményért semmilyen országban. Elutasítunk minden gyűlölet-bűncselekményt, a Kneecap a szeretetet és a szolidaritást képviseli, valamint kiáll az igazságtalanságok ellen, bárhol is látja azokat
- húzták alá a közleményben. Hozzátették, "ez egyértelmű politikai figyelemelterelés, és újabb kísérlet arra, hogy elnémítsák azokat, akik felszólalnak a palesztin nép elleni népirtás ellen."
A message for all who'd hoped to see us on stage at Sziget in 2 weeks👇❤️ pic.twitter.com/JKFuKIkAf4
— KNEECAP (@KNEECAPCEOL) July 24, 2025
A fesztivál közölte: ez példátlan lépés, amelyet szükségtelennek és sajnálatosnak tartanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szoros kapcsolatban álltunk a zenekarral, akik biztosítottak bennünket arról, hogy a műsoruk sem a Sziget alapelvével, sem pedig a magyar törvénnyel nem kerül ellentmondásba. Azt korábban is kijelentettük, hogy a Sziget alapértékeit megtartva elítéljük a gyűlöletbeszédet, ugyanakkor garantáljuk minden fellépő számára a művészi önkifejezés alapvető jogát. Hiszünk abban, hogy a cancel culture és a kulturális bojkottok nem jelentenek megoldást
- közölték. Hozzátették, az elmúlt 30 év során a Sziget a különböző kultúrák szabad és biztonságos találkozóhelyévé vált, világszerte elismert előadókat és látogatókat fogadott, ezzel a nyitottsággal és kulturális sokszínűséggel nemzetközi elismerést vívott ki és hozzájárult Magyarország jó hírnevéhez is.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








