A korábbi években tapasztalható boom után, a tavaly szeptemberi zavargások hatására, érezhetően csökkent a külföldiek érdeklődése Budapest iránt, a főváros turisztikai forgalma a tavalyi évben, 2002 óta először három százalékos visszaesést mutatott.
A BTH Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója, Fekete László a Világgazdaságnak elmondta, hogy az augusztusi hónap már ismét kedvezőnek bizonyult, így elképzelhető, hogy ha az ősz csendes marad, ismét pozitív növekedési ütemmel zárhatják az évet a főváros turisztikai szolgáltatói. Jó jelnek tekinthető az is, hogy a bevételek a forgalomcsökkenés ellenére is elérik a tavalyi évben tapasztalható szintet.
Enyhén optimista hangulatban várják az őszt a Magyar Szállodaszövetség tagjai is. Kovács István szerint az új ferihegyi járatok jót tehetnek Budapestnek, de persze csakis akkor, ha az ősz nyugodt lesz. A szakember szerint üdvözlendő lenne, ha a foglaltsági mutatók javulása mellett lehetőség nyílna arra, hogy a szállodák végre emeljenek nyomott áraikon.
Korántsem ennyire derűlátó a programszervező cégek hangulata, legalábbis ez derül ki Toldi Annamária szavaiból. A Program Centrum vezetője szerint a hazai piacon egyszerre jelentkezik a forgalom visszaesése és a piaci szereplők számának csökkenése.
A piacvezető cég vezetője szerint egyáltalán nem tesz jót a piacnak, hogy több, kevés tapasztalattal rendelkező cég is megjelent a piacon. Toldi Annamária emellett úgy véli, hogy a kulcs Budapest köztisztaságának javításában és a rongálások megfékezésében rejlik.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Problémát jelenthet továbbá, hogy a ferihegyi reptér az európai átlagnál magasabb díjjakkal sújtja a légitársaságokat egy személy földi kiszolgálásáért. Ennek jelentősége, hogy egy nemrégiben elkészült felmérés szerint a turisták többsége a repülőjegy ára alapján választja ki a kívánt célpontot. A BAA ígéretet tett arra, hogy ezt a díjat csökkenteni fogja, de a tulajdonosváltás miatt erre mindeddig nem került sor.
Pozitív változás, hogy a Ryanair 7 új járatot indít Budapestről, és a Malév is bővíti kínálatát, így már Spanyolországba is utazhatunk a légitársasággal. Az idelátogató külföldiek között csökkent a németek és a britek dominanciája, míg feltörekvőben vannak a franciák, oroszok, a skandináv országok lakói és a spanyolok. Tehát mindenképpen bizakodásra ad okot a hazai légitársaság lépése is.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








