2007 első félévében 7 százalékkal több külföldi turista látogatta meg hazánkat, mint egy évvel korábban. Mi is többet utazunk külföldre, összesen 7,9 millió alkalommal, ez 4 százalékkal haladja meg a 2006. első félévi adatokat - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A külföldről érkezők összesen 402 milliárd forintot költöttek hazánkban, míg mi 236 milliárd forinttal könnyítettük meg pénztárcánkat a nyaralás alatt. Az egyenleg így 166 milliárd forint, amely 48 milliárd forinttal jelent kevesebbet az egy évvel korábbinál, ennek romlása a KSH szerint leginkább a külföldre utazók költekezése megemelkedésének róható fel.
A Magyarországra érkező külföldiek számának emelkedésében az egy napos utazások játszották a döntő szerepet, ebben 10 százalékos növekedés volt tapasztalható. Ezzel szemben a több napra maradó külföldiek száma 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Tavalyhoz képest többen érkeztek Lengyelországból és Csehországból, míg Nagy-Britanniából, Ukrajnából és Szlovéniából kevesebben.

A külföldiek által leginkább kedvelt régió továbbra is Budapest, valamint Nyugat-Dunántúl. A kedvelt célpont, a Balaton részesedése is emelkedett.

Az év első félévében 7,9 millió alkalommal utaztunk külföldre, javarészt egy napra. Ezen utazások fele vásárlási céllal valósult meg, a többnapos utak esetében ez az arány már jóval kevesebb. A turisztikai motivációjú utazások az egynapos utazásoknak csak 29%-át képviselték, míg a többnapos utazások 81%-át, azaz a túlnyomó többséget. Jelentős volt a munkavégzés célú kiutazások aránya az egynapos utazásokon belül (17%), de még a többnaposak esetében is csaknem 13%-ot ért el a KSH adatai szerint.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








