12 °C Budapest

Rászakadt az égbolt a Szerencsejáték Zrt-re: erre nem számítottak...

Pénzcentrum
2007. június 26. 08:30

Amint arról korábban beszámoltunk, a Szerencsejáték Zrt. pályázatot írt ki internetes szerencsejátékok fejlesztésére és informatikai rendszerére. Összesen 13 cég adta le pályázatát, melyek között kifejezetten nagy, nemzetközi társaság is megtalálható - írja a Népszabadság.

A benyújtott anyagok csaknem fele a vártnál jóval részletesebb és a reméltnél több játék megvalósítására tesz ajánlatot.

Az állami cég kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta, hogy a nagy terjedelmű anyagok miatt a reméltnél is komolyabb elemzéseket, vizsgálatokat kell lefolytatni, így a tervek szerint csak július 2-ára áll össze egy szűkített lista a legjobb pályázókról.

Amennyiben minden kedvezően halad, ezt követően egy hónappal már eredményt is hirdethetnek. (Megjegyezzük, hogy az eredeti pályázati kiírás értelmében kedvező esetben már tegnap meglehetett volna a nyertes.)


Az ajánlat tartalmát illetően annyit lehet tudni, hogy szerepelnie kell benne egy ún. totalizatőri és egy bukméker típusú játéknak. Előbbire jó példa a póker, ahol a játékosok befizetései képezik a nyereményalapot, utóbbi esetében pedig egy konkrét eseményre egy meghatározott nyereményszorzó alapján fix összeget fizetnek, ilyen a sportfogadás.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom