Hová lett Budapest?! - A világ legdrágább városai...

Pénzcentrum
2007. június 19. 05:55

Újra közzétette a világ legdrágább városainak listáját a Mercer Human Resource Consulting, melynek élén ugyanúgy, mint tavaly, most is Moszkva végzett. A 143 várost tartalmazó lista első ötven helyezettje között a közép-európai városok közül Prága és Pozsony is feltűnik, azonban Budapest úgy tűnik egyre olcsóbbá válik...

Évek óta minden júniusban közzéteszi a Mercer Human Resource Consulting a világ 143 főbb városának drágasági rangsorát, mely a mindennapi megélhetés költségein alapszik: kosarának alapja mintegy 200 áru és szolgáltatás, melyek között élelmiszerek, háztartási cikkek, ingatlanok, közlekedési, fuvarozási, szórakoztatási szolgáltatások és sok más egyéb található.

A világ legdrágább városának idén is az a Moszkva mutatkozott, mely tavaly hódította meg az első helyet. London három hellyel előrébb ugrott és így már az angol főváros minősül a világ második legdrágább lakhelyének. A listán a városok New York-hoz viszonyítva szerepelnek és a számok szerint 34.4, London pedig 26%-kal magasabb árfekvésű az amerikai metropolisznál.

London-t a listán három ázsiai óriás követi: sorrendben Szöul, Tokyo és Hongkong.

Az amerikai városok hihetetlenül visszacsúsztak a listán, ami a dollár gyengülésének köszönhető: New York 5 hellyel a 15. helyezésig zuhant, míg a második legdrágább USA város, Los Angeles a tavalyi 29 helyett már csak a 42. a listán.

A legolcsóbb városok az amerikaiak számára kontinensük déli részén találhatók, ugyanis az utolsó helyezett Paraguay fővárosa (Asuncion) például csak fele olyan drága, mint New York. A Latin Amerika két legdrágább városa, Sao Paulo és Rio de Janeiro még mindig csak a 62., illetve a 64. helyezéseket foglalják el.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Mindeközben a Közel-Kelet legdrágábbjának Tel-Aviv tekinthető a maga 17. helyezésével, miközben Afrika "csúcsán" a gánai Accra áll a 76. helyével.

A közép-kelet európai országok 2005-ben hirtelen sokkolták a világot drágaságukkal: a régióban akkor legköltségesebbnek minősülő Budapest a 24. helyre ugrott, azonban tavaly már csak a 65. helyezett lett fővárosunk, idén pedig meg sem említi az elsősorban az első 50 helyezettel foglalkozó sajtóközlemény. Nagyot drágult ugyanakkor Pozsony: immár a 31. helyen tartózkodik, amivel olyan fejlett városokat előznek meg, mint például München, Frankfurt, vagy éppen Los Anageles.

A közép-kelet európai fővárosok közül Prága fért még fel az első 50 listájára: a cseh település a 49. helyet szerezte meg, megelőzve ezzel az 50.-ként befutott Algírt.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 18. szerda
Erik, Alexandra
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?