A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. június 29-én kartell gyanúja miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Synergon Informatikai Nyrt.-vel, a HP Magyarország Kft.-vel és az Atigris Informatika Zrt.-vel szemben. A vizsgálat célja annak tisztázása volt, hogy a vállalkozások a Honvédelmi Minisztérium 2003. évi, 8000 darabos, közbeszerzési eljárás során kiírt MS projektje kapcsán végeztek-e olyan egyeztetéseket, amelyek alkalmasak lennének a verseny korlátozására, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény megsértésére. A jogsértés gyanúját a GVH birtokában lévő, az eljárás alá vont vállalkozások közötti kommunikációra utaló iratok támasztották alá.
A versenyfelügyeleti eljárás során a GVH megkereste a Honvédelmi Minisztériumot (HM) - mint a közbeszerzési tender kiíróját - annak érdekében, hogy információkat és adatokat nyújtson az eljáráshoz a közbeszerzési eljárás lefolytatása során keletkezett, írott dokumentumok alapján. A HM azonban nem tudott érdemi információkat szolgáltatni a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, mert a közbeszerzési eljárásra vonatkozó előírásokat megszegve, az ehhez kapcsolódó iratanyagot a Minisztérium megsemmisítette.
Az eljárás alá vont cégeknél fellelhető dokumentumok - a közbeszerzési kiírás iratanyagának hiányában - nem bizonyultak elegendőnek a feltételezett jogsértés bizonyítására. Mindezek alapján a GVH az eljárást megszüntette.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








