16 °C Budapest

Áprilistól itt a pozitív céglista!

Pénzcentrum
2007. március 26. 09:00

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pozitív céglistát vezet majd áprilistól a honlapján. Célja, hogy a renitens vállalkozások mellett megismerhetőek legyenek azok a cégek is, akik akár egyéni panasz megoldásával, akár a fogyasztók széles körét érintő problémák kezelésével hozzájárulnak a fogyasztóvédelem fejlesztéséhez - írja a Világgazdaság.

Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető elnöke szerint a cégek várhatóan igyekeznek majd felkerülni a pozitív listára, így a fogyasztók iránti nagyobb figyelemre, fogyasztóbarát üzleti gyakorlat kialakítására törekednek majd.

A jelenlegi feketelistán egyébként több száz vállalkozás szerepel, akik konfliktusba keveredtek a fogyasztókkal, és nem tettek eleget a békéltető testület iránymutató ajánlásának. Az ügyvezető elnök szerint már érzékelhető a lista jótékony hatása, ugyanis a cégek egyre inkább igyekeznek elkerülni a listára kerülést, s többnyire készek az együttműködésre a békéltető testületek előtti ügyekben.

A pozitív listára való felkerülés bármilyen ügy üdvözlendő megoldásával elérhető. A fogyasztóvédők például követendőnek tartják a napokban, a Neckermann Utazási Kft.-vel kötött egyezséget. A céget ugyanis hiányos árfeltüntetési gyakorlat miatt perelte be a FEOSZ, azonban egyezség született a felek között arról, hogy kiadványaiban megfelelő tájékoztatást ad a társaság a díjakról és egyéb költségekről.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?