Az amerikai digitális óriás, az Apple új vetélytársat kapott a Wal-Mart "személyében", amely végre a nagyközönség rendelkezésére bocsátotta a nála mindeddig csupán DVD-n megvásárolható filmek digitális változatát.
Az vezető kiskereskedelmi lánc online filmáruházának megjelenéséről szóló híreket óriási figyelem övezte, amely főként a vállalat offline jelenlétének köszönhető. A mai napon működésbe hozott "beta" verzión 3000 film és tv show elérésére nyílik lehetősége a látogatóknak, bár jelenleg még nem teljes az áruházzal kapcsolatban álló tv-csatornák listája.
A Wal-Mart által létrehozott értékesítési felület igazi érdekessége, hogy a jelenleg piacon lévő szolgáltatókkal szemben, az "áruházban" szinte az össze stúdió termékét megvásárolhatják majd az érdeklődők. Míg a két nagy versenytárs, az Apple és az Amazon igencsak hiányos termékpalettával rendelkezik, előbbi csupán a Paramount és a Walt Disney filmjeit kínálja megvételre, míg utóbbinál pontosan a Disney termékekhez nem tud hozzájutni a vevő.
Némileg hátrányt jelenhet, hogy az új áruházban csupán vásárolni lehet majd kölcsönözni nem, és a megvásárolt tartalmat csakis a számítógépen és a Microsoft Windows Media kompatibilis lejátszókon megjeleníthető, az Apple termékein nem. A DVD-re való írás tilalmának feloldását a vállalat ez év végéig szeretné megvalósítani, ígéretet azonban nem tehet rá, mivel abba a filmgyáraknak is bele kell egyeznie.
A filmgyárak együttműködése főként a Wal-Mart piacvezető szerepéből adódó erős alkupozíciójának köszönhető, egyik stúdió sem szeretné ugyanis összerúgni a port az offline értékesítés legnagyobb szereplőjével. Másrészt a stúdiók többsége igényelné a differenciált árazást, amelyhez azonban egyelőre csakis a kiskereskedelmi lánc jelent megfelelő partnert.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Wal-Mart megjelenése erősíteni fogja az árversenyt az egyébként még szűk piacon, amelyre a kiemelkedően magas érdeklődés folytán robbanásszerű növekedés várható. A cég a pozitív kilátások és a magas érdeklődés ellenére sem véli azonban úgy, hogy az online értékesítés negatív hatással lenne DVD-forgalmára, amely a cég szerint az egyre növekvő tárolókapacitás miatt még jó ideig a jelenlegi szinte marad.
A fejlődés gátját jól mutatja, hogy míg az elemzők 4 milliárd dolláros átlagos árbevételt várnak az internetes értékesítéstől, míg ez az érték a becslések szerint 27 milliárd dollárra rúg majd a következő öt esztendőben.







