Itt az új botrány-site: Felfedett államtitkok és korrupció!

Pénzcentrum
2007. január 8. 05:30 1 perc

Kínai disszidensek és technológiai szakértők egy csoportja a közelmúltban a Wikipedia mintájára létrehozta a Wikileaks.org portált, melynek kinyilvánított célja, hogy teret adjon a névtelen kiszivárogtatásnak, ezáltal segítve a demokratizálódást és a politikai rendszerek tisztulását.

Az új oldal gyakorlatilag a Wikipedia cenzúrázatlan változata, melybe egy meglehetősen bonyolult kódolót építettek be, hogy utólag teljesen azonosíthatatlan legyen egy-egy dokumentum feltöltője.

A site készítői azt vallják, szeretnék, ha a politikai elnyomás eszközével élő rendszerekről is lehullna a lepel a külvilág számára, ezáltal felgyorsítva az átalakulást. Emellett természetesen arra számítanak, hogy számos nyugati állampolgár fed majd fel etikátlan kormányzati vagy éppen vállalati viselkedést.

Az oldal már elérhető, egyelőre azonban még nem funkcionál, ugyanis tesztelés alatt áll. A projekt 22 résztvevője szeretné, ha a Soros Alapítvány is támogatást nyújtana a kezdeményezéshez, mely a demokrácia és az emberi jogok védelmét szolgálja. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy már most több mint 1 millió dokumentum érkezett a készítőkhöz.

A site készítői természetesen felkészültek a jogi támadásokra, ezért a szervereket nem ők, hanem meg nem nevezett önkéntesek üzemeltetik. A készítők csak a szoftver-oldalért felelősek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?