Megtorpanni látszik a karácsonyi édességek népszerűsége - legalábbis ez derül ki GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. A felmérések tanúsága szerint az elmúlt három évben a magyar háztartások nem egészen harmada vásárolt csokimikulást és valamivel több mint a fele fogyasztott szaloncukrot.
A csokoládé mikulások mennyiségi forgalma az elmúlt három évben jellemzően egyre csökkenő mértékben növekedett, s a tendencia 2005-ben negatívra fordult. Míg az eladott csokimikulás-mennyiség 2003-ban 9°százalékkal, 2004-ben pedig 6°százalékkal emelkedett, addig 2005-ben már 0,5°százalékkal csökkent. Történt mindez a vásárlói hatókör meglehetős állandósága mellett: az elmúlt néhány év során a magyar fogyasztók nem egészen harmada vásárolt csokoládéból készült figurát az év végi ünnepek alkalmával.
A fogyasztói költések tendenciája az utóbbi három évben közelít a mennyiségi forgalom terén tapasztalt változásokhoz, ám az értékbeli forgalom változása rendre meghaladja a mennyiségi forgalom változásának mértékét. "Ez elsősorban a kilogrammonkénti fogyasztói átlagár ingadozásának tudható be" - mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking terület menedzsere.

A 2004. évi kilogrammonkénti fogyasztói átlagár kiemelkedően magas volt az azt megelőző és követő évben jellemző átlagárhoz képest. Míg 2004-ben egy kilogramm csokimikulás átlagos ára 1977 forint volt, addig ez 2003-ban 1921 forint, 2005-ben pedig némiképp magasabb, 1936 forint körül alakult.
Az elmúlt három évet vizsgálva megállapítható, hogy egyre nagyobb az árra is ható akciós vásárlások aránya: míg 2003-ban az összes mennyiségi forgalom 15 százalékát tették ki, addig tavaly már minden negyedik csokoládémikulás valamilyen akciós ajánlat kapcsán került a vásárlók kosarába.
Az értékesített mennyiséget tekintve továbbra is a hipermarketek vezetnek, bár piacrészük csökkent a 2004. évi közel 40 százalékhoz képest. Náluk nagyobb mértékben csupán a szupermarketek estek vissza a Mikulás csokoládéfigurák mennyiségi forgalmát tekintve - a kereslet legnagyobb arányban a diszkontokhoz és a független kisboltokhoz áramlott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A karácsonyi csokifigurákhoz hasonlóan a szaloncukor-piacon is fokozatos visszaesés volt tapasztalható az elmúlt három évben: a mennyiségi és az értékbeli forgalom évről évre csökken - a fogyasztók 2005-ben már 8 százalékkal kevesebb szaloncukrot vásároltak mintegy 5 százalékkal kisebb értékben mint egy évvel korábban.
E tendencia hátterében egyrészt a zsugorodó vásárlói bázis áll: bár a háztartásoknak több mint a fele vásárol szaloncukrot, ez az arány egyre csökken. Éves szinten átlagosan 1,5 kilogramm szaloncukrot vásárol egy család, egy vásárlás alkalmával pedig nem egészen 1 kilogrammnyi szaloncukor kerül a bevásárlókosárba. Ezek a mennyiségek nem változtak érdemben az előző évhez képest.
Az elmúlt három évben fokozatosan nőtt az általában alacsonyabb áron kínált sajátmárkás termékek forgalmi részesedése, és 2005-ben már az értékesített mennyiség egytizede ebből a kategóriából került ki.

A karácsonykor a fára, és fa alá kerülő szaloncukor több mint negyede valamely hipermarketből származik - e kereskedelmi csatorna piacrésze évről évre növekszik, elsősorban a kis vegyesboltok kárára. A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet végezte.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








