Szarmata kori település nyomai, török kori pénzérmék és egy épen maradt ágyúgolyó is előkerült az elmúlt időszak régészeti feltárásain Baján és Vaskúton.
Fű alatt lett az ország egyik legsikeresebb cége: most brutális pénzért vennék meg a magyar vállalatot
A Microsofttól a Samsungig a világ legnagyobb techóriásai használják a Semilab Zrt. mérőberendezéseit, most pedig az amerikai Onto Innovation 185 milliárd forint értékű ajánlatot tett a budapesti központú vállalat négy termékcsaládjára. A cég eddig szinte teljesen rejtve maradt a nyilvánosság előtt – pedig a magyar gazdaság egyik csendes sikertörténete, írja a HVG.
Magyarország egyik legnyereségesebb vállalatára tett jelentős ajánlatot az amerikai Onto Innovation: 185 milliárd forintot fizetnének a Semilab Zrt. négy kulcsfontosságú termékcsaládjáért. A 2023-ban a 30. legnagyobb magyar profitot termelő cég ugyanakkor a szélesebb közvélemény számára szinte teljesen ismeretlen maradt az elmúlt 35 év során – dacára annak, hogy ügyfelei között ott van a Microsoft, a Samsung, a Sony vagy az IBM is.
A Semilabot 1989-ben alapították az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézetéből kivált kutatók. A vállalat azóta a hazai high-tech szektor egyik legsikeresebb szereplőjévé nőtte ki magát, miközben ritkán szerepelt a sajtóban.
A cég 52,9 milliárd forintos árbevételének 99,5%-a exportból származik. A vállalat továbbra is magyar központú: székhelye Budapesten van, munkavállalóinak háromnegyede, mintegy 1200 fő, a magyar leányvállalat alkalmazásában dolgozik. Összesen 1600 embert foglalkoztatnak világszerte, köztük több mint 230 fizikus, 570 mérnök és 80 szoftverfejlesztő dolgozik a különféle fejlesztéseken.
A cég 48 különböző termékcsaládot gyárt, ezek közül négyet vásárolna meg most az Onto Innovation. Az amerikaiak szerint ezek a termékek az elmúlt években évi 20%-os növekedést produkáltak, és idén akár 44,8 milliárd forint bevételt is hozhatnak – ez a Semilab teljes forgalmának kétharmadát jelentheti. Az üzlet értéke 475 millió dollár készpénz, valamint 70 millió dollár értékű Onto-részvény, vagyis a magyar cég részben továbbra is profitálhat a termékei jövőbeli sikeréből.
A 2024-es év nem volt kiemelkedően jó: az árbevétel 60,9 milliárdról 52,9 milliárd forintra csökkent, a profit pedig 12 milliárdra esett vissza, amely bár továbbra is figyelemre méltó, az elmúlt öt évben minden évben ennél magasabb volt. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a tulajdonosok most mégis az értékesítés mellett döntöttek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A többségi tulajdonos és vezérigazgató Pavelka Tibor birtokolja a részvények 83 százalékát, ami azt jelenti, hogy csak a most értékesített üzletrész alapján körülbelül 150 milliárdos vagyonnal rendelkezik, amivel a legújabb gazdaglistán a top 20-ban lenne, viszont semmilyen ilyen összeállításban nem szerepel a neve.
A felvásárlást ugyanakkor még megakaszthatja a magyar állam. A Nemzetgazdasági Minisztérium egy friss rendeletmódosítása kiterjeszti az állam elővásárlási jogát külföldi tőkebefektetések esetén. Ez lehetőséget ad az NGM-nek, hogy belépjen a vevő helyére.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








