A járvány miatt több gondozott kórházi ellátásra szorult, miközben a vármegyében más fertőző betegségek is megjelentek az elmúlt napokban.
Szarmata kori település nyomai, török kori pénzérmék és egy épen maradt ágyúgolyó is előkerült az elmúlt időszak régészeti feltárásain Baján és Vaskúton. A szakemberek szerint a mostani ásatások olyan részleteket tárhatnak fel a térség múltjáról, amelyekre korábban nem volt példa.
Két jelentős helyszínen is ásatásokat végeztek a bajai térségben az elmúlt hónapokban. A kutatásokat a Türr István Múzeum régészei vezették, akik több korszakból származó különleges leletekre bukkantak - írta a Baon.hu. A Vaskút közelében található halmok régóta kiemelt jelentőségű lelőhelynek számítanak, mivel ez az egyetlen olyan szarmata kori halom a térségben, amely máig fennmaradt látható formában. A környéken már a 19. században is folytak kutatások.
„Az 1860-as években Rómer Flóris kutatta a szarmata halmokat, de később Czirfusz Ferenc és Tompa Ferenc is végzett megfigyeléseket a lelőhelyen” – mondta Csuvár-Andrási Réka régész-muzeológus.
Az idei ásatást egy tervezett beruházás előzte meg, de a kutatók végül jóval több érdekességet találtak, mint amire számítottak. A közel 500 négyzetméteres területen szemetesgödröket, állatcsontokat, házalapokat, árkokat, kemencét és egy három méter mély kutat is feltártak. A legnagyobb meglepetést azonban egy római eredetű építőanyag okozta.
„Meglepődtünk a földből előkerült római tégla, az úgynevezett tegula láttán, ami ritkán jelenik meg az Alföldön, így valószínűleg importtárgyként került a szarmata közösséghez” – fogalmazott a szakember.
A párhuzamosan futó árokrendszer alapján a régészek úgy vélik, a település szélét találhatták meg, az árkok pedig egyfajta védelmi vonalként szolgálhattak az egykori falu körül.
Török kori pénzérme és ágyúgolyó került elő Baján
Jelentős leleteket találtak Baja belvárosában, a Galamb utcában is, ahol már korábban is végeztek feltárásokat. A régészek épületmaradványokat, tárológödröket és különféle használati tárgyakat azonosítottak. Az egyik gödörből egy különösen értékes oszmán kori pénzérme, egy akcse került elő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
„Az azonosítás során időközben kiderült, hogy I. Szulejmán szultán idejéből származik, a kora 1555–1566 közé datálható” – mondta Pap Evelin régész-muzeológus.
A szakember szerint az érme azért is különleges, mert átlyukasztották, így feltehetően nemcsak fizetőeszközként, hanem medálként is használhatták. A feltárás során olyan árokrendszert is találtak, amely kapcsolatban állhat a török hódoltság idején épült bajai palánkvárral. A kutatók szerint ez lehetett az egykori erődítmény külső árka.
A rétegek között későbbi korokból származó tárgyak is előkerültek: Habsburg kori pénzek, puskagolyók és egy épen maradt ágyúgolyó is a föld alól került elő. A szakemberek szerint a leletek pontos szerepét és korát további restaurátori vizsgálatok segíthetnek tisztázni.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








