4 °C Budapest
Olívaolajos palackok a boltban az állványon

Óriási olívaolaj csalást lepleztek le Magyarországon: ezek a termékek érintettek, mindenkit átvertek

2025. június 25. 11:29

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közérdekű bejelentés alapján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőreinek közreműködésével teljeskörű ellenőrzést tartott egy XIX. kerületi kis- és nagykereskedelmi egységben. A súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt zárolt olívaolaj termékek esetében a laboratóriumi vizsgálatok élelmiszerhamisítás tényét igazolták.

A közérdekű bejelentés alapján indított hatósági ellenőrzés során több „extra szűz olívaolaj”, illetve arra hasonlító, eladásra felkínált termék forgalmazásának jogszerűségét vizsgálták meg az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Az ellenőrzés nyomán több termék esetében is megállapították, hogy azokon a termékforgalmazásért felelős vállalkozás adatai nem voltak feltüntetve, továbbá a vizsgálat alá vont élelmiszer-vállalkozás nem tudta számlával igazolni a termékek nyomonkövethetőségét sem, amely alapvető élelmiszer-biztonsági hiba, ezért a helyszínen az NKFH ellenőrei azonnali hatállyal zárolták az érintett terméktételeket.

A zárolt termékek laboratóriumi vizsgálatát követően kiderült, hogy az extra szűz olívaolajként jelölt termékek kémiai paraméterei a napraforgóolajra jellemző értékeket mutattak. Tekintettel arra, hogy a vizsgált olajok nem feleltek meg az extra szűz olívaolajra vonatkozó szigorú kritériumrendszernek, hamisítványnak minősülnek.

Az elszaporodó hamis árukkal egy korábbi CashTag epizódban foglalkoztunk:

A Vesuvio márkanév egy dél-afrikai, Fokvároshoz közeli székhelyű termelő tulajdona, aki kizárólag a birtokról származó, kézzel szedett és válogatott olajbogyó felhasználásával készíti a termékeit, amelyek az NKFH által vizsgált olajokra nem jellemző, magas színvonallal rendelkezik.

Az alábbi termékek érintettek:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • VESUVIO OIL EXTRA VIRGIN PRODUCT - Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.02.2027.
  • VESUVIO OLIO DI OLIVA EXTRA VERGINE - Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 15.03.2027.
  • VESUVIO EXTRA VIRGIN OLIVE OIL COLD EXTRACTION - Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.03.2027.

Az NKFH megteszi a szükséges hazai és uniós szintű intézkedéseket, azonban kéri a fogyasztókat, hogy tekintettel a jogsértés súlyára, a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott és a közösségi médiában is hirdetett extra szűz olívaolaj megnevezésű termékeket ne vásárolják meg, különösen azokat, amelyeken nem szerepel gyártó/forgalmazó, illetve magyar nyelvű jelölés sem. Ha már rendelkeznek a fent megnevezett termékekkel, ne fogyasszák el azokat, és lehetőség szerint vigyék vissza a vásárlás helyére.

Az NKFH a fogyasztók biztonsága érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerek minőségének és eredetének ellenőrzésére. A vizsgálatok folyamatosak és rendszeres utóellenőrzésekre is sor kerül annak érdekében, hogy a jogsértések kiszűrésre kerüljenek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29