Egy konferencián ígérte meg a Richter vezetője, hogy elhalasztják az oasztalékfizetést, miután Magyar Péter leendő miniszterelnök egyeztetett a hazai tőzsde vezető vállalataival.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
A 40 napra tervezett kampány már a 10. napon elérte a kitűzött célt, addigra több mint 300-an elővásároltak jegyet (a résztvevők végleges létszáma egyelőre nem ismert, mert még tart a kampány) arra a márciusi eseményre, ahol egy ismert hazai online marketinges, valamint a Brancsközösség csapata segíti a résztvevőket vállalkozásindítás és pszichológia témákban.
Ilyen méretű rendezvény megszervezésénél Magyarországon eddig még senki nem próbálkozott a közösségi finanszírozás modelljével, pedig a jelek szerint az első vásárlók megszerzésére nem csak kulturális, művészeti projekteknél, gasztronómiai és technológiai iparágakban lehet jó választás, de az esemény toborzás területén is működik.
A rendezvény előkészületeknél a szervező legnagyobb kihívása rendszerint az, hogy sokszor még napokkal ez esemény előtt sem látja tisztán, hogy mennyi résztvevőre számíthat, mekkora terem lenne ideális számára, és milyen méretű cateringre szerződjön. A közösségi finanszírozás előnye, hogy a szervező a fenti kérdésekre sokkal előbb kaphat lényegesen pontosabb válaszokat, amit fel tud használni a kalkulációjába
- mondta Kövesdi Gábor, a Brancsközösség, az első hazai közösségi piactér alapítója, amelyen két év alatt 93 elindult kampányból végül 35 futott be, és ezekre összesen 70 millió Forint értékben érkezett vásárlás.
A jutalomalapú közösségi finanszírozás azt jelenti, hogy a vásárlók valamilyen exkluzív terméket, szolgáltatást kapnak a pénzükért cserébe (például itt rendezvény belépőt, vagy a korábbi kampányokban: könyvet, szörpöt, kártyajátékot).
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az elővásárlók tehát nem adakoznak, hanem egy új termékre, szolgáltatásra fizetnek elő, amit a projektgazda akkor teljesít, ha sikerrel zárul a kampány. Ez a finanszírozási modell a kampánygazdáknak egy kiváló lehetőség üzleti ötletek tesztelésére, míg a fogyasztóknak teljesen kockázatmentes választás, hiszen ha határidőre mégsem teljesülne a kitűzött kampánycél, akkor visszakapják a pénzüket.
(x)
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








