A részvénypiac napi forgalma 27 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek.
Új csodafegyvert villantott a Wolt: itt a bejelentés, így lehet ingyenes mostantól a kiszállítás
Havi 1490 forintos előfizetői díj megfizetése után péntektől ingyenes lesz a házhozszállítás a Wolt platformján keresztül. Nem csak a készételre, de az élelmiszerre és az összes ott elérhető kiskereskedelmi termék rendelésére - persze van néhány feltétel, például egy minimum kosárértéket el kell érnie a rendelésnek, illetve maximum 4 km-es távolság lehet az étterem vagy bolt és a vásárló lakhelye között.
A Wolt platformról mostantól havi 1490 forintos díj megfizetése után ingyenes lesz a kiszállítás korlátlanul. Ez az új lehetőség egyértelműen a mostani nehéz gazdasági helyzet szüleménye, így lehet olcsóbbá, gazdaságosabbá tenni a felhasználónak a díjakat.
Aki legalább 2-3-szor rendel havonta, annak már meg fogja érni a dolog, és a legtöbb felhasználó havonta többször is rendel, így várhatóan vonzó lesz az alacsony díjú szolgáltatás – hangzott el a cég sajtótájékoztatóján szerdán. Elmondásuk szerint ez az első ilyen jellegű szolgáltatás az élelmiszerkiszállítás magyarországi piacán. Azért is merték ezt meglépni, hiszen a havidíjakhoz már hozzá vannak szokva a magyarok, gondoljunk csak streamingszolgáltatók sikereire.
Fontos, hogy nem csak az ételkiszállításra, de természetesen az élelmiszerkiszállításra és mindenfajta kiskereskedelmi termékre, akár fenyőfára is érvényes az előfizetés, hiszen már szinte minden elérhető a felületen, ami a kiskereskedelmi forgalomban elérhető.
Hogyan működik?
Egy hónapnyi ingyenes próbaidőszakot biztosít a vállalat és az előfizetés bármikor lemondható. Van viszont minim kosárérték:
az éttermi rendelésnél ez 3 ezer forint, élelmiszerrendelésnél pedig 5 ezer forint. A kiszállítási távolságnak is van korlátja, ami 4 km légvonalban.
A tájékoztatás szerint ezek az összegek lényegesen alacsonyabbak, mint az átlagos kosárérték, tehát 99 százaléka az embereknek ennél magasabb összegben rendel egy alkalommal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha egy Wolt+ rendelés nem éri el a minimum kosárértéket, akkor vásárlónak a rendelésre vonatkozó normál házhozszállítási díjat kell kifizetnie.
Egyelőre nem minden rendelésre érvényes ez az ajánlat: jelenleg 700-800 partner csatlakozott ehhez már indulás előtt, ha a főváros nézzük, ez közel 40 százaléka a szerződött partnereknek.
Már több régióban bevezették, több mint 15 országban él a szolgáltatás, és az a tapasztalat, hogy szeretik a felhasználók. Vonzó lehet, hogy azok az éttermek, akik csatlakoznak a jövőben a Wolt+-hoz, azoknak nyitva áll a lehetőség, hogy a kínálatuk egy részét csak az előfizetők számára tegyék elérhetővé. Az a tapasztalat, hogy az időszakosan meghirdetett ingyenes kiszállítás nagyban megdobja a vásárlók számát, akár 2-3-szor is több rendelést bonyolíthatnak le onnan.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








