18 °C Budapest
Bulgaria

Így mentené meg a magyar vállalkozásokat az Iparkamara: ez tényleg beválhat?

MTI
2022. október 20. 11:03

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését - 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.

 Az MKIK közleménye szerint a javaslatot a jegybank pénteki döntése indokolja, hiszen a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett. Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett - hívták fel a figyelmet.

"Mindkettőt a vállalkozó villámgyorsan megérzi majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni és az is, aki hitelt fizet" - hívta fel a figyelmet Parragh Lászlót, az MKIK elnökét. Hozzátette, hogy

ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.

A három hónapos BUBOR jelenleg 16,5 százalék, ehhez jön még egy banki haszonrés, ami körülbelül 4 százalék, vagyis azok a cégek, amelyek most változó kamatozású hitelt törlesztenek, a kamatforduló napja után az eddiginél jóval magasabb - akár 20 százalékot is meghaladó - törlesztőrészleteket kell, hogy kigazdálkodjanak, azok pedig, amelyek most gondolkoznak hitelfelvételen, csak az eddiginél sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel találnak hitelt - tette hozzá az elnök.

Parragh László kifejtette, a kamatplafonnak és a moratóriumnak köszönhetően a lakossági hitelt törlesztőknek ez most nem jelent hirtelen negatív változást, de a koronavírus válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro- kis- és középvállalkozások körülbelül 100 ezres tömege biztosan nem tud majd kigazdálkodni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ennek visszafordíthatatlan hatása lesz a működésükre - fel is függeszthetik vagy megszüntetheti azt - és akár a munkavállalóiktól is megválhatnak

- fogalmazott az elnök. Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm