A vállalat közleménye szerint a cél a baleset körülményeinek teljes feltárása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette 2022. évi ellenőrzési tervét. A hatóság idén kiemelt figyelmet fordít többek között a katásokra, a webáruházakra, az őrző-védő cégekre, a nemzetközi tranzakciókra, valamint a legnagyobb személyijövedelemadó-visszaigénylőkre is. Átfogó digitális adatbázisával és fejlett informatikai rendszerével a NAV egyre hatékonyabban képes kiszűrni az adókockázatot jelentő ügyleteket.
Indul a NAV ellenőrzés, közzé is tették az idei év ellenőrzési tervét. Idén négy fő területre koncentrál majd adóellenőrzései során a NAV.
Külön figyelmet kapnak a jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységek: ennek keretében vizsgálják többek között a webáruházakat, a gépjárműkereskedőket, az ingatlanközvetítőket, a vendéglátóhelyeket, a futárokat és a taxisokat.
Emellett célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzések keretében fokozott figyelem irányulhat a nagy élőmunkaerő-igényű foglalkoztatással összefüggő csalárd adózói magatartás feltárására, ami elsősorban a vagyonvédelemmel, munkaerőkölcsönzéssel, valamint a takarítással foglalkozó cégeket érintheti.
A kiemelt adózók ellenőrzése is tervben van: nemzetgazdasági súlyuknál fogva a NAV ellenőrzések középpontjában marad a legnagyobb adózók vizsgálata. 2022-ben ráadásul hangsúlyos lesz a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése is. Valamint új elemként jelenik meg a személyi jövedelemadó-visszaigénylések és visszatérítések szabályosságának vizsgálata, elsősorban a k kedvezményezetteknél az önkéntes jogkövetés támogatásának céljából.
Hatalmas adatbázist hozott létre az adóhatóság az elmúlt években, aminek köszönhetően egyre gyorsabban reagál a gazdasági-társadalmi trendekkel jelentkező adókockázatokra is
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– emelte ki Dr. Bajusz Dániel, az EY adóperes jogásza.
Figyelemre méltó, hogy az irányelv többször is említi a transzferárazással kapcsolatos kockázatokat. Az önkormányzati adóhatóságok elmúlt években tapasztalható aktivitását követően pedig az idei évtől pedig már a NAV is kitüntetett figyelmet fog fordítani az autóipari vállalkozások ellenőrzésére
– tette hozzá a szakértő. Az ellenőrzési terv szerint idén tovább folytatódik a katások vizsgálata is, aminek elsődleges célja, hogy kiderüljön, leplezett foglalkoztatásban alkalmazzák-e ezeket az alvállalkozókat a megrendelők.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








