Újabb, alig több mint tíz éve épült kilátót kell elbontani Magyarországon. A Szekszárdi-dombság egyik kedvelt kirándulóhelyén álló Bati-kereszt kilátót október 19-től lezárják.
A mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének javítására 200 milliárd forint keretösszegű pályázat indul, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) plusz forrásaira - Budapest kivételével - Magyarország egész területéről pályázhatnak a cégek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Vitályos Eszter hozzátette, a Ginop pluszban ez az első olyan felhívás, amely Pest megyei vállalkozások számára is elérhető, köszönhetően annak, hogy a megyét támogatási szempontból le tudták választani a fővárosról.
Az államtitkár elmondta, a pályázat első szakasza július 12-től 19-ig tart, a második szakaszát októberben, a harmadikat pedig jövő januárban nyitják meg. A vállalkozások termelékenységének növelésére, technológiai, szervezeti megújulására szolgáló pályázatban a tervek szerint 1500-3000 vállalkozást tudnak majd támogatni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







