A magyar háztartások rekordméretű megtakarításainak jelentős része külföldi vállalatokat gazdagít, miközben a hazai innovatív cégek súlyos forráshiánnyal küzdenek.
Az emberek nincsenek felkészülve, hogy pontosan mit kell tenni, ha növekedik a cég, vagy ha valami nem megfelelően működik, hogy is kell szintet lépni - mondta a Pénzcentrumnak Tomán Szabina. A Cápák között befektetője szerint sok fiatal vállalkozó még üzleti tervet sem készít, így pedig fogama nincs, meddig elég a pénz. A sikeres vállalkozó beszélt arról is, hogy a tavaszi bezárás nem szerepelt a Tomán Diéta forgatókönyvében, de megoldják a helyzetet. Tomán Szabinát a Cápák között üzleteiről is kérdeztük. Interjú.
Pénzcentrum: Eddig hogyan érintette a járvány? Kellett megszorításokat hozni a vállalkozásánál? A járvány miatt szinte minden magyar vállalkozásnak az online térbe kellett terelnie az üzletet. Önöknél hogy ment az átállás, mi volt a legnagyobb nehézség?
Tomán Szabina: A harmadik hullámnál már mi is bezártuk az üzleteinket. Persze az első két bezárásnál is az online térbe tereltük a vendégeket, ez viszont teljesen felborította az üzleti modellünket. Korábban nem fordítottunk figyelmet a webshopunkra, ráadásul franchise rendszerben működünk és a megállapodás része, hogy a por alapú élelmiszereket nem értékesíthetjük online csak konzultációval egybekötve.
Itt 28 partnerrel kellett egyeztetni egy újfajta üzleti modellt, szerettünk volna, hogy mindenki elégedetten tudjon alkalmazkodni az új helyzethez. A konzultációkon korábban személyesen kellett megjelenni a vendégeknek, alapvetően ez a brand sajátja. Most amíg ez a helyzet van, Skype-on vagy Messengeren találkozunk, a diéta megkezdéséhez szükséges információk megosztása, hozzájáruló nyilatkozatok kitöltése is online történik.
Hogyan alakult a tavalyi évük? A karantén és a lezárások alatt többen váltottak egészséges életmódra?
Sokkal nagyobb lett az érdeklődés a Tomán diéta program iránt, hiszen nálunk akár gyógyszereket hagyhatnak el az életmódváltással. Magasvérnyomás, inzulinrezisztencia, túlsúly - a tavalyi év hatására mindenki elkezdte komolyabban venni az egészségügyi problémáit. A Tomán Diet valahol divatdiétaként indult, azok is keresnek minket a mai napig is, akinek csak néhány kilós túlsúlya van. Most viszont még többen vannak, akik életmódot szeretnének váltani, akik komolyabban veszik az egészségüket és ennek az alapja a megfelelő táplálkozás. Ezért tartjuk fontosnak, hogy nem csak a megfelelő súly elérését, hanem a jövőbeni táplálkozási szokásokat is formáljuk.
Hogyan tervezték meg a 2021-es üzleti évet? Milyen forgatókönyvekre készülnek?
A tavaszi bezárás nem szerepelt a forgatókönyvünkben, de szerencsére egyre több futárszolgálattal szerződtünk le időközben. Van egy 380 négyzetméteres raktárunk, ahol 6 kolléga érintésmentesen készít össze a rendeléseket, 100 százalékban figyelünk a biztonságra. A saját kollegák egészségét sem kockáztatjuk, jelenleg mindenki külön irodában dolgozik, így a konzultációk a már említett online módszerekkel működnek gördülékenyen. Egy vásárlónk sem maradhat termék nélkül.
.jpg)
Mely ágazatok lehetnek a járvány nyertesei? Aki most befektetne, ön szerint merre felé induljon? A Cápák közöttben fontos döntések születnek: ön milyen szempontok alapján dönt, érdemes-e valamibe pénzt fektetni? Van olyan vállalkozás, terület, amibe biztosan nem szállna be?
Minden sikeres, ami ad egy kis biztonságérzetet az embereknek ebben az időben. Dübörög a gyógyszeripar, hatalmas a kereslet a fertőtlenítő és tisztítószerek iránt. Jól teljesít az orvosi ágazat, IT terület, az online területen működő szolgáltatók. Én egyébként nem vagyok kétségbeesett az ad hoc jellegű dolgokból, ez a helyzet új ötleteket hoz, és a régi beidegződések közül néhány esetleges apró rossz lemorzsolódik. Én, mint befektető azt figyelem, mivel tudok azonosulni, és mely területen érzem magam biztonságban.
Statisztikák szerint minden második újonnan alapított cég három év után egyszerűen megszűnik. Ennek mi lehet az oka? Min bukik el a legtöbb kezdő vállalkozó?
Attól függ, hogy milyen vállalkozásról beszélünk. Azt gondolom, hogy nagyon fontos egy piackutatás, olyan működtetés, amely tisztában van az adózással, könyveléssel, fizetési struktúrával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A harmadik évadba is rengeteg vállalkozó jelentkezett, számos ötlettel, újdonsággal találkoznak a Cápák. Ön szerint milyen termék, szolgáltatás lehet ma sikeres Magyarországon?
Jelenleg nagyon könnyű az igényt felmérni. Bár én egyáltalán nem foglalkoznék olyan dologgal, amire van piaci igény, de nem értek hozzá. Fontos a saját tudásból kiindulni. Azok működnek rendesen, az a termék lesz sikeres, ami mellé tudás és elkötelezettség is párosul.
15 millió forinttal szállt be Horváth Dániel és édesanyja varrodájába: hogy halad az együttműködés? Miért a gyártó üzembe, és nem a konkrét termékükbe fektetett be?
Az együttműködés elindult, Danival nagyon könnyű együtt dolgozni, jó látni, hogy ilyen jó kapcsolatot ápolnak az anyukájával. Sok varroda zár be, próbálkoznak nyitni, de nincs meg a szakmai múlt, szinte haldoklik az iparág. Így nagy lehetőségeket látok Daniékban. Ő szeretne egy jó márkát létrehozni, és szuper, hogy van hozzá varroda is, nem tenne jót, ha egy biztonságot garantáló márka termékeit más készítené el. A Cseppke hálózsák varrásában is dolgoztunk már együtt, nagyon profi dolgokat adnak ki a kezeik közül. Bár pécsi a varroda, de úgy tudtuk megoldani problémákat, mintha a szomszédban lennének. Még sok közös tervünk van, aminek az elindulásával még a magyar divatipart is segíthetjük.
Bár végül nem jött össze az üzlet, de Kinga, Ildikó és Vera űrsütije is felkeltette az érdeklődését, holott majdnem 4000 forintra jött volna ki 14 darab keksz. Erről miért gondolta, hogy jó befektetés lenne?
Nem a terméket kell nézni, hanem a három hölgyet, aki ott volt. Remekül működtek együtt, jó volt az energia, tudatosan leosztották a feladatokkal. A termék mellékes, három erős nőt láttam.
Fotó: Zsólyomi Norbert
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







