A figyelmeztetések gyakran eljutnak a vezetőkhöz, mégsem követi őket intézkedés. A cégek jelentős kockázatokat hagyhatnak figyelmen kívül.
A koronavírus-járvány elhúzódó gazdasági hatásának kárvallottjai a személyszállító vállalkozások is, a buszos cégek az elmúlt háromnegyed évben bevételeik 70-100 százalékát veszítették el a járvány és az utazási korlátozások miatt - közölte az Új Média Kft. a buszos vállalkozások szakmai havi lapjának, a Busz Transz Magazinnak olvasói körében végzett felmérése alapján.
A felmérésben részt vevő 119 vállalkozás 83 százaléka turisztikai célú személyszállítással foglalkozik, a többség kisvállalkozó, ötödrészük egy vagy legfeljebb két busszal dolgozik, 33,6 százalékuk legfeljebb 5, további 26,9 százalékuk maximum 10 járművet üzemeltet. A cégek több mint kétharmadának nincs más bevételi forrása a személyszállításon kívül.
Az érintett vállalkozások a megrendelések elvesztésére két jellemző választ adtak, az alkalmazottak elbocsátását és a buszok kivonását a forgalomból, a többség mindkét megoldással élt. Alkalmazottat a megkérdezettek 65,5 százaléka bocsátott el, közülük 64,1 százalék a dolgozók több mint felétől vált meg,
A felmérésben részt vett vállalkozások több mint fele a buszpark háromnegyedét kivonta a forgalomból, a buszok leállítása mellett sokan éltek az erőteljesebb lépéssel, a járművek eladásával is. A buszos vállalkozások 22,6 százaléka már adott el buszt kényszerből ebben az évben, további 54,8 százalék pedig tervezi, hogy megválik a munkaeszközétől - írják a közleményben.
Mindezek ellenére a vállalkozók majdnem fele optimista, 42,7 százalékuk vallotta, hogy most ugyan nehéz a helyzete, de túl fogja élni ezt az időszakot. A többség borúlátóbb, a vezetők 43,6 százaléka kétségesnek látja, hogy a vállalkozása túléli ezt az időszakot, és 11,1 százalékuk mondta, hogy tönkre fog menni cége - írják a közleményben. A tájékoztatás szerint
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legtöbben elengedhetetlennek tartják az állami beavatkozást, egyebek közt a járulékok csökkentését, a bértámogatást, az iparűzési adó átütemezését, a gépjárműadó csökkentését a casco és a kötelező felelősségbiztosítás díjainak mérséklését, a hitelmoratórium alatt felhalmozódott kamatok elengedését, az útdíjak csökkentését, vagy legalább a 2021-es díjemelés elhalasztását, az éves autópálya-matricák érvényességének meghosszabbítását 2021-re - közölte az Új Média Kft.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







