13 °C Budapest

Megmenekülhet a KATA: itt a kamara 7 pontos javaslatcsomagja

2020. szeptember 16. 15:31

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői több mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel szerintük úgy lehetne módosítani a KATA-ra vonatkozó jogszabályokon, hogy az mind a katás vállalkozók, mind a jogszabályalkotók számára elfogadható legyen. A BKIK ezenkívül a KATA adómértékét is a jelenlegi közteherviselési rendszerhez igazítaná.

Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást.

A BKIK-nál az elmúlt időben alapos elemzésnek vetették alá a KATA adónemet, majd a közelmúltban elvégzett kutatásban közel 6000 fővárosi vállalkozót kérdeztek meg a KATA tervezett módosításáról, valamint a lehetséges megoldási módszerek preferenciájáról. Az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a KATA adómértéke nagyjából az akkori minimálbér után fizetett adóterhek 80%-ának felelt meg, időközben a minimálbér és annak adóterhei is közel duplájára nőttek, a 6 millió forintos KATA plafon szintén megduplázódott 12 millióra, de a TB terheket is tartalmazó KATA adómértéke nem változott. A BKIK kutatásából kiderül, hogy

a vállalkozók közel fele el tud képzelni valamilyen adóteher-növekedést a szabályozás egyszerűségének megmaradásáért cserébe, míg nagyjából egyharmaduk a maradó adóteher mellett az adminisztráció bonyolításában látja a megoldást.

Miközben alkalmazottként a tényleges jövedelem értéke számít a nyugdíjalapba, addig a KATA-s nyugdíj számításánál nem a valós keresetet, hanem a fix havi adó alapján törvényileg meghatározott összeget veszik figyelembe. Ez a főállású, havi 50 ezer forint KATA-t fizetők esetében 98 100 forint nyugdíjalapot jelent, ami 2013-ban még jól közelített az akkori minimálbérhez, de mostanra már csak a 161 000 forint 61%-át teszi ki. Ezt a Kormányzat a 75 ezer forintos átalányadó bevezetésével igyekezett kompenzálni. Az alábbi 7+1 pontos BKIK-javaslat mindezen eredmények szintetizálásával került megfogalmazásra.

 

  • 1. Állítsuk vissza a szabálykövető katások megbecsülését! Az elmúlt időben megjelentek olyan vélemények, amelyek a katás vállalkozókat adóelkerülőként bélyegeznék meg. A BKIK határozottan visszautasítja ezt a szemléletet, hiszen pont az a feladat, hogy a KATA-t az eredetileg megfogalmazott célok érdekében szabályosan használókat, és a KATA-t szabálytalanul használókat minél hatékonyabban szét lehessen választani, és a hatóságok csak az adónemet szabálytalanul használókkal szemben lépjenek fel! A rendelkezésre álló adatok alapján a szabályosan katázók vannak többségben, akik megbélyegzése és büntetése társadalmilag igazságtalan, és gazdaságilag is káros.
  • 2. Erősítsük meg az ellenőrzést! A katás szabálytalanságok kiszűrésére a NAV kapjon plusz költségvetési forrásokat, hogy a rendelkezésére álló eszközöket - mint például az online beérkező számla forgalom elemzését - hatékonyan fel tudja használni.
  • 3. Harmonizáljuk a KATA-t a munkajövedelmek rendszerébe, hogy tartósan fenntartható legyen! A KATA adónemet választó vállalkozók jellemzően a saját munkaerejüket és tudásukat használják a bevétel megszerzése érdekében, miközben ehhez kevés tőke jellegű költséget használnak fel, emiatt a KATA alapvetően bérjellegű jövedelem közterheit helyettesíti. Ezek között jelentős tételt jelentenek a társadalombiztosítási befizetések, miközben a KATA-nál ez sokkal kisebb mértékű. Ez egyrészt a jóval magasabb nettó jövedelem elérhetősége révén magas motivációt kelt a jövedelmek KATA adó felé terelésére jelenleg, másrészt a jövőben az alacsony társadalom biztosítási kifizetési jogok miatt komoly társadalmi feszültségek várhatók, hiszen sok katás nem végez a TB jogviszonyt kiegészítő öngondoskodó megtakarítást. Emiatt a KATA-t célszerű közelíteni a munkaviszony TB és adókedvezmény rendszeréhez.
  • 4. 5 millió forint bevételig maradjon a jelenlegi adóteher, a fölött vezessenek be egy 15%-os új adómértéket, azonban a plusz befizetésért járjon több TB jogviszony is! Tavaly a katás vállalkozók 44 százaléka 4 millió, 52 százalékuk pedig 5 millió forint alatt számlázott. A katások több, mint felét kitevő legkisebb vállalkozókra tekintettel, a 3. pont értelmében az adó újra szabályozásaként a KATA adómértéke legyen 5 millió forint bevételig az eddigi adóteher, a fölött pedig a bevétel 15%-a, de főállású katásnál minimum havi 50 ezer, mellékállású katás vállalkozónál minimum havi 25 ezer forint. A havi minimum fölötti adót fizető főállású adóalanyoknak járjon vagy arányosan, vagy egy átalány értéken magasabb TB jogviszony, miközben a minimum havi 75 ezer forintot választókat továbbra is a minimálbér körülinek megfelelő TB jogviszony illesse meg! Hosszabb távra, javasolt megoldásként adódhat a lehetőség a magasabb TB jogviszony megszerzése érdekében, hogy a főállású katások választhassanak magasabb befizetési összeget. A havi minimum fölött fizető mellékállású adóalanyoknak pedig a minimum fölötti összeg lehetőség szerint számítson bele valamilyen módon a TB jogviszonyba, akár arányosan, akár átalány formában! A BKIK elképzelhetőnek tart egy olyan alternatívát is, hogy a három különböző átalányadó mértékhez, akár három eltérő százalékos adósáv tartozzon, például 12,5 százalék, 15 százalék és 17,5 százalék.
  • 5. Járjon családi kedvezmény a főállású katásoknak is! A személyi jövedelemadó alá tartozó munkajövedelmek esetében családi kedvezmény is igénybe vehető. A harmonizáció érdekében ennek logikáját célszerű kiterjeszteni a főállású katásokra is. A KATA kedvezőbb adómértéke miatt a BKIK javaslata szerint egy gyerek után legalább havi 5 ezer, két gyermek után havi 10 ezer, 3 gyerek után pedig havi 25 ezer forint családi kedvezményt lehessen a fizetendő KATA-ból levonni.
  • 6. Zéró tolerancia a bújtatott foglalkoztatásra! A BKIK egyetért a Kormány álláspontjával miszerint a munkaviszonyok katás vállalkozássá történő átszerződése egy társadalmilag nagyon káros folyamat, így ennek megállítására és visszaszorítására egy egyedi új szabályt célszerű hozni: két éven keresztül 40%-os különadó terhelje bármely szerződéses összeg esetén azt az új katás jogviszonyt, ahol az egykori munkavállaló a volt munkáltatójával vagy annak kapcsolt vállalkozásával köt vállalkozói szerződést! Így két éven keresztül ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha továbbra is munkavállaló lenne a volt cégénél, viszont egyéb szerződései keretén belül élvezheti a KATA előnyeit.
  • 7. Kettő helyett három feltételhez legyen kötve a hétből a KATA választása! Jelenleg a hét feltételből elég, ha kettőt teljesít a katás vállalkozó. Ugyanakkor a tisztességes katások minden gond nélkül meg tudnak felelni három, vagy akár négy feltételnek is.
  • +1. Vonják vissza a "Lex Parragh" néven elhíresült 3 millió forintos szabályt! A nemrég elfogadott 3 millió forint feletti, egy megrendelőtől származó bevételre kirótt 40%-os különadó alá jónéhány kisvállalkozó önhibáján kívül kerül, ezt rendkívül nehéz kiszűrni. Ugyanakkor a szabály kijátszható, hiszen a tapasztalatok szerint például egyes könyvelőirodák már szakosodnak, hogyan osszák szét az ügyfeleik bevételeit az általuk könyvelt cégek között. Az előző pontokban megfogalmazott javaslatok bevezetése kezeli a KATA-val kapcsolatban feltárt problémákat, ezért ezt a szabályt javasolt eltörölni!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem