Akár két-háromszorosára is nőhet egy pincehelyiség értéke, ha élményalapú, engedélyezett üzletté alakítják.
Az elemzők által várt veszteséggel szemben nyereséggel zárta az idei második negyedévet a Tesla Inc. amerikai elektromosautó-gyártó vállalat.
A június végén zárult három hónapban a Tesla adózott eredménye 104 millió dollár, részvényenként 50 cent lett az egy évvel korábbi 408 millió dollár és 2,31 dollár egy részvényre jutó veszteség után. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélkül számolt részvényarányos eredmény 2,18 dollár lett a tavalyi második negyedévi 1,12 dollár veszteséget követően. A Tesla negyedéves bevétele 5 százalékkal, 6,04 milliárd dollárra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbi 6,4 milliárd dollárról.
A Tesla 90 ezer 650 autót szállított le a negyedévben, ez 2,5 százalékkal több az első negyedévi 88 ezer 400-nál, de 4,8 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévinél. A járműgyártó nem vállalkozott arra, hogy előrejelzést adjon a második fél évre arra hivatkozva, hogy nehéz megjósolni, miként alakul a fogyasztói hangulat, ugyanakkor fenntartotta azt a korábbi célkitűzését, hogy tavalyhoz képest az idén 36 százalékkal több, mintegy 500 ezer autót szállít le.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







