16 °C Budapest
Komoly bajban ez az ágazat: a 10 százalékos visszaesés pillanatokon belül megduplázódhat

Komoly bajban ez az ágazat: a 10 százalékos visszaesés pillanatokon belül megduplázódhat

2020. március 13. 13:05

A koronavírus járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a szállítmányozás tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják. Az adatok szerint ezen a héten fordultak először mínuszba a járatok száma, erre a hétre 10 százalékos visszaesést várnak a le- és felszálló forgalomban.

Az európai légiforgalom az elmúlt években folyamatosan bővült, ezzel együtt nőtt a Magyarország légterében közlekedő járatok száma is. A koronavírus globális terjedése miatt azonban jelentős visszaesés kezdődött meg az ágazatban. Ez a tendencia várhatóan az előttünk álló időszakban is folytatódni fog.

Az adatok szerint idén először március 9-én mutatott csökkenést a budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma, ekkor 10 géppel kezeltek kevesebbet a HungaroControl légiforgalmi irányítói az előző év azonos időszakához képest, március 10-én pedig már közel kétszer ennyivel (19 járat), mintegy 7 százalékkal csökkent a gépmozgások száma. A forgalommérséklődés március 11-én folytatódott, ekkor 20-szal, március 12-én pedig újabb 13-mal kevesebb járatot regisztráltak a HungaroControl légiforgalmi irányítói. Csökkenő tendenciát mutat a Magyarország légterén áthaladó gépek száma is. Januárban közel 3 ezerrel kevesebb járat repült át hazánk felett, ami mintegy 6 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, februárban pedig további, 3 százalékot meghaladó visszaesést regisztrált a magyar légiforgalmi szolgálat.

Az Európai Bizottság a napokban fontos intézkedést hozott a "szellemjáratok" reptetésének megszüntetéséért, így a légitársaságok akkor is megtarthatják a slotjaikat, ha nem repülnek. A piac eddig kivárt, az adatok szerint ezen a héten fordult először mínuszba a járatok száma. Erre a hétre 10 százalékos visszaesést várnak, de a Bizottság döntése nyomán a jövő héten ez a szám akár meg is duplázódhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 27. kedd
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?