17 °C Budapest

Lecsapott a NAV a csalókra: milliárdos kárt okoztak

MTI
2019. május 16. 20:29

Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a bűnszervezet 2017-ben bűncselekmények elkövetésére hozott létre gazdasági társaságokat jellemzően szerb állampolgárok fiktív vezetésével. A vállalkozások bankszámlái felett azután a bűnszervezet tényleges irányítói - akik a feladatokat egymás közt megosztották - rendelkeztek.

A céghálóban szereplő cégek azután az Európai Unió területéről hoztak be jellemzően édességeket, zöldségeket, cukrot és céljuk az volt, hogy elkerüljék az általános forgalmi adó megfizetését. További cégek közbeiktatásával úgy tettek, mintha az árut belföldről vásárolták volna, és így az adót megfizették volna. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság több mint tíz ember őrizetbe vételét rendelte el, másokat gyanúsítottként állított elő, illetve több helyszínen házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglalt le - tudatta a csoportvezető ügyész.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?