Nyolcmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány mintegy 800, többségében vidéki turisztikai mikro- és kisvállalkozásnak a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében.
Az idén már a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez tartozó Démász országos egyetemes szolgáltatói engedélykérelmet nyújtott be a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH). Ha sikerrel járnak, több mint négy és félmillió fogyasztóval gyarapodik a nemzeti közművek áramszolgáltatását használók száma.
Az országos kiterjesztéssel a szabad szolgáltató-választás lehetőségét szeretnék megadni minden áramfelhasználó számára. Tehát a vállalkozások mellett a lakosságnak is - idézi az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató és Démász szerdai közös közleménye Kóbor Györgyöt, az ENKSZ elnök-vezérigazgatóját.
A MEKH pozitív döntése esetén a Démász országosan 300 helyszínen, a Főgázzal közös kirendeltségen fogadja majd az ügyfeleket. A szolgáltatóváltáshoz várhatóan csak két dokumentumot kell majd kitölteni, az átlépés folyamata a törvényi előírásoknak megfelelően a legrövidebb időn belül történhet meg.
A Démász elosztó társasága 11 milliárd forintos hálózatfejlesztési beruházásba kezdett februártól, amióta a nemzeti közműszolgáltatás rendszer része lett.
Jelenleg az ország délkeleti részén, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, illetve Pest megye déli részében mintegy 775 ezer fogyasztót lát el árammal.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







